Nem számít recesszióra a német „gazdasági bölcsek” tanácsa

Nem számít a német gazdaság visszaesésére a szövetségi kormány mellett működő független gazdasági tanácsadó testület. A gazdasági bölcsek tanácsának is nevezett szakértői csoport szerdán Berlinben bemutatott előrejelzése szerint az Európai Unió legnagyobb gazdasága idén és jövőre is növekedik, de a korábban vártnál kisebb mértékben.

A német gazdaság "lejtmenetben" van, de várhatóan elkerüli a recessziót, így a hazai össztermék (GDP) idén 0,5 százalékkal, jövőre 0,9 százalékkal növekedhet - mondta Christoph M. Schmidt, a testület vezetője. Hozzátette, hogy jövőre főleg azért lódulhat meg a gazdaság, mert az ideinél több munkanap lesz, de ezt a hatást leszámítva 2020-ban is 0,5 százalék lehet a GDP-növekedés. A testület az előző, tavasszal készített prognózisában még jóval nagyobb, 2019-re 0,8 százalékos, 2020-ra 1,7 százalékos növekedést valószínűsített.

A lassulás a nemzetközi beágyazottságú ipar visszaesésének tulajdonítható. Ez világszerte tapasztalható, és részben a gazdaság hullámzó, ciklikus mozgásából adódó fejlemény. Az ágazat nehézségeit egyelőre nem szenvedi meg a lakosság, a foglalkoztatottság továbbra is történelmi csúcson van, a belső kereslet élénk. Az viszont, hogy a gazdaság egészében a lejtmenetből visszaesés vagy felemelkedés lesz, nagyrészt éppen attól függ, hogy az ipar válsága tovaterjed-e más területekre - fejtették ki a tájékoztatón.

Kiemelték azt is, hogy egyelőre nincs szükség közpénzből finanszírozott gazdaságélénkítő csomagra, de az államháztartást az utóbbi években egyensúlyba hozó kormánynak ki kellene használnia azt a lehetőséget, hogy az úgynevezett alkotmányos adósságfék szabály szerint 0,35 százalékos GDP-arányos hiány keletkezhet a szövetségi költségvetésben.

Az előrejelzés szerint a munkanélküliségi ráta éves átlagban a tavalyi 5,2 százalékról az idén 5,0 százalékra - az ország újraegyesítése óta a legalacsonyabb szintre - süllyed, és jövőre 5,1 százalékra emelkedik, a munkaviszonyban állók száma pedig a tavalyi 44,854 millióról az idén 45,225 millióra, jövőre 45,360 millióra nő a 83 milliós országban.

Az államháztartás kedvező állapota tartós marad, bár a GDP arányában számított többlet mérséklődik, a tavalyi 1,9 százalékról az idén 1,4 százalékra, jövőre 16,4 milliárd eurónak megfelelő 0,5 százalékra csökken. A GDP-arányos államadósság tovább csökken, az idén az európai uniós szabályokban a megengedhető legfelső határként rögzített 60 százalékos határ alá, 59 százalékra süllyed a tavalyi 61,9 százalékról, 2020-ban pedig 56,7 százalékra mérséklődik.

Kapcsolódók

Kimaradt?