Isărescu szerint ha jön a válság, nem lesz eszköz a kormány kezében

A Román Nemzeti Bank igazgatótanácsa nem módosította az alapkamatot, amely továbbra is 2,50 százalék.

Az igazgatótanács csütörtöki monetáris politikai ülésén úgy döntött, hogy a kereskedelmi bankok kötelező lej és valutatartalék-rátája is változatlan marad. A jegybank utoljára tavaly májusban emelte az irányadó kamatot. Augusztusban 3,9 százalékra mérséklődött az éves inflációs ráta a júliusban jegyzett 4,12 százalékhoz képest, miután júniusban 3,8 százalékon állt.

Mugur Isărescu, a jegybank kormányzója csütörtökön elmondta, hogy az infláció szempontjából belföldi kockázati tényezőt jelent az adópolitika hosszú távú kiszámíthatatlansága, amit súlyosbít, hogy Romániában mind az idén, mind a jövő évben választások lesznek.
A jegybank többször is az adópolitika szigorítását és az államháztartási bevételek növelését szorgalmazta, de a választásokra való tekintettel nem számítanak ilyen irányú változásokra.

Úgy vélte, hogy az elmúlt évek bér- és nyugdíjemelései miatt egy esetleges válsághelyzetben nagyon kevés mozgástere marad a kormánynak, hogy gazdaságösztönző intézkedéseket hozzon. Isărescu szerint a folyó fizetési mérleg hiányának növekedése is egyre aggasztóbb. A külső kockázatok között említette egyebek mellett az eurózóna gazdaságának gyengülését.

Kapcsolódók

Kimaradt?