Első alkalommal rendezik meg a Maros Megyei Helyi Termelők Vására


-A A+

A Maros Megyei Tanács október 19-én megyei szintű vásárt szervez a helyi termelők és kézművesek számára.

A Maros Megyei Helyi Termelők Vásárára a Bolyai Farkas Elméleti Líceum sportpályáján kerül sor, a 10 és 18 óra között nyitva minden érdeklődő számára ingyenes lesz a belépés. A rendezvény célja a Maros megyei termelők népszerűsítése, valamint arra ösztönozni a lakosságot, hogy fogyasszanak minél több helyi és egészséges terméket.

"A vásár ötlete a LEADER egyesületekkel és a Helyi Akciócsoportokkal (GAL) folytatott beszélgetéseken merült fel, amikor arról egyeztettünk velük, hogy hogyan tudnánk segíteni a helyi termelőket. Az egyesületek azt kérték, javasolták nekünk, hogy szervezzünk vásárokat, hogy a kistermelőnek több lehetősége legyen termékeik eladására. Így született meg a döntés, hogy szervezzünk egy megyei szintű vásárt a Maros megyei termelők és kézművesek számára, odafigyelve arra, hogy a megye minden régiójából legyenek résztvevők. Maros megyében számos minőségi élelmiszeripari terméket állítanak elő, és több olyan nagytermelő is van, akik ismertek, és akikre büszkék vagyunk, mint például a Mirdatod, a Therezia, a Petry, a Liliac vagy a Villa Vinea, ezek olyan márkák, amelyek ma már széles körben ismertek. A mostani vásárral szeretnénk erősíteni a helyi brandeket, de nagyon fontos számunkra, hogy a még ismeretlen, kisebb termelők számára is lehetőséget kínáljunk a bemutatkozásra és a növekedésre ”- hangsúlyozta Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke.

A Maros Megyei Helyi Termelők Vásárára mostanáig 50 termelő jelentkezett be a Helyi Akciócsoportokon keresztül, de a következő napokban még várjuk a jelentkezéseket. A rendezvényen résztvevő termelők és kézművesek változatos kínálattal érkeznek a vásárra: tejtermékek, szirupok, dzsemek, savanyúságok, méz, pékáruk, növényi olajok, növényi termékek, felvágottak, pálinka, bor, virágok és dísznövények, valamint kézműves termékek szerepelnek az eddigi kínálatban.

A vásáron a termelők standjai a kistérségek szerint lesznek elhelyezve, így ezeket a kistérségeket is népszerűsítjük, és minden vásárló tudni fogja, hogy honnan származik egy-egy termelő.

A vásár keretében különböző tájékoztató és oktató célú programokat is szervezünk gyermekek és felnőttek számára egyaránt. A gyermekeknek játékokat és kézműves foglalkozásokat szervezünk, a felnőtt látogatók számára pedig gasztronómiához és egészséges táplálkozáshoz kapcsolódó előadásokat, bemutatókat. Mindezekkel arra próbáljuk ösztönözni a lakosságot, hogy figyeljen oda arra, mit vásárolnak, milyen termékeket fogyasztanak, és lehetőségeik szerint válasszák mindig a helyi termékeket.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X