Nagyobb lesz a vakációs utalvány értéke, ha nem csúcsidőben használják fel

Választás elé fogják állítani azokat az alkalmazottakat, akik vakációs utalványra jogosultak -  jelentette ki Bogdan Trif turisztikai miniszter szerdán tartott sajtótájékoztatóján.

Amennyiben azt szeretnék, hogy egész évben felhasználhassák az utalványokat, azok értéke továbbra is 1450 lej marad. Ha viszont megelégednek azzal, hogy a csúcsidőn kívüli hónapokban értékesítsék a vouchereket, akkor azok értéke 2080 lej lesz.

"A legrövidebb időn belül elfogadunk egy sürgősségi rendeletet, hogy az emberek már novemberben eldönthessék, milyen típusú utalványt kérnek a jövő évre. Beszéltem a turisztikai vállalkozások képviselőivel, és arra a következtetésre jutottunk, hogy mindenkinek jó lenne, ha az emberek 2080 lejt kitevő értékű vouchereket kapnának, ha azokat áprilisban és májusban, illetve októberben és novemberben használják fel" - hangsúlyozta Trif.

A jövő év egy másik újdonsága az lesz, hogy a jegyeket elektronikus formátumban, kártyán adják a felhasználóknak, és nem papírformátumban, mint eddig. A miniszter ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy törvénybe ütköző az a gyakorlat, miszerint a vendéglátóegységek magasabb árakat számolnak fel, ha a turisták utalványokkal fizetnek. Trif arra biztatta az ezt tapasztaló személyeket, hogy tegyenek feljelentést a fogyasztóvédelemnél vagy a turisztikai minisztériumnál. "Ebben az esetben mi kiszállunk és drasztikusan megbírságoljuk a vendéglátó egységet. A kiróható büntetés 50.000 és 100.000 lej között van" - mutatott rá Trif.

A miniszter szerint az év első hat hónapjában kiutalt vakációs jegyek összértéke egymilliárd lejre rúgott, ezeknek 10%-át a magánszektorban dolgozó alkalmazottak kapták.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?