Börtön az adóelkerülésért: a törvénytervezet magán- és állami vállalatokra is vonatkozik


-A A+

Az adók és járulékok befizetésének elmulasztását szabadságvesztéssel sújtó törvénytervezet valamennyi romániai cégre vonatkozna, függetlenül attól, hogy magán vagy állami vállalatról van szó - nyilatkozta hétfőn a pénzügyminiszter az általa kezdeményezett törvényjavaslat kapcsán.

A parlamentben benyújtott Teodorovici-tervezet szerint egytől hat évig terjedő börtönbüntetéssel sújthatók azok a jogi és magánszemélyek, amelyek/akik elmulasztják befizetni adóikat és a társadalombiztosítási járulékokat. A tárcavezető hétfőn azt mondta, a "pénzügyi kultúra hiánya miatt" sokan félreértelmezték a javaslatot. Mint magyarázta, ahhoz, hogy egy cég ebbe a helyzetbe kerüljön, több feltételnek kell egyidejűleg teljesülnie: bizonyítani kell, hogy az adótartozás időszakában rendelkezésére állt a tartozás összege, illetve hogy "rosszhiszeműségből" nem utalta az államkasszába az adót vagy társadalombiztosítási járulékot. A szerzői jogi szerződések alapján fizetett munkavállalóknak "nem lesz semmiféle problémájuk", ha bizonyítani tudják, hogy objektív okok miatt nem törlesztettek - tette hozzá.

A miniszter szerint a törvénymódosító javaslat védi az alkalmazottakat is, így ugyanis nem fordulhat elő az, hogy "többévnyi munka után valaki kisebb nyugdíjat kap a megérdemeltnél, mert a munkáltatója nem a törvényben előírtaknak megfelelően fizette be a járulékokat". 

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X