Jövő nyárra teljessé válhat a Debrecen-Nagyvárad kerékpárút

Jövő júniusra készül el a Debrecen-Nagyvárad közötti kerékpárút még hiányzó, Tépe és Berettyóújfalu közötti, 8,3 kilométer szakasza, amelynek alapkövét pénteken tették le.

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos a rendezvényen emlékeztetett rá, hogy a kerékpárút Berettyóújfalu és Nagyvárad közötti szakasza már 4 éve elkészült. A még hiányzó szakaszt bruttó 1,2 milliárd forintból építik meg; a  beruházás a napi munkába járás megkönnyítése mellett a turizmust is szolgálja - mondta.

A közúti forgalom jelentős - 2010 és 2018 közötti, 25 százalékos - bővülését és az  egyre nagyobb közlekedési dugókat említve, kiemelte a kerékpáros közlekedést mint alternatívát, és emlékeztetett rá, hogy szeptember 9-én indul a Bringázz a munkába! - kampány, melyhez a jelenlévők csatlakozását is kérte.

Vitányi István országgyűlési képviselő emlékeztetett rá, hogy a Debrecen-Mikepércs között kiépült kerékpárút után a mostani, valamint a Mikepércs-Sáránd, illetve a Csemetekert és Sáránd közötti szakasz kiépítése van hátra. "A 8,3 km-es szakasz alapkövének lerakása után elmondhatjuk, jó biharinak lenni, hiszen soha ekkora fejlesztések nem valósultak meg a térségben" - hangsúlyozta a képviselő.

Muraközi István, Berettyóújfalu polgármestere is azt hangsúlyozta, hogy a várostól az M4 gyorsforgalmi útig terjedő, 3,4 kilométer kerékpárútszakasz segíti a munkába járást, támogatja a turizmust és a biztonságos közlekedést is szolgálja. Balogh András, Tépe polgármestere pedig a pedagógusok figyelmébe ajánlotta a fejlesztést, azt mondta, bizonyára tartalommal fogják megtölteni a kerékpárutat, amikor a tanulókat szervezett kirándulásra viszik el, most már két irányba, Derecske és Berettyóújfalu felé.

Kapcsolódók

Kimaradt?