Belép az európai piacra a kínai CRRC, a világ legnagyobb vasúti járműgyártója

Egy német vállalat mozdonygyártó ágazatának felvásárlásával belép az Európai Unió piacára a kínai CRRC (China Railway Rolling Stock Corporation), a vasúti járműgyártás piacának világszerte legnagyobb szereplője - írta kedden a Die Welt című német lap.

A kínai állami vállalat a vasúti infrastruktúra területén tevékenykedő Vossloh mozdonygyártó részlegét vásárolja meg, várhatóan nagyjából 10 millió euróért. Az ügylet véglegesítéséhez az uniós és a kínai hatóságok hozzájárulása is szükséges - közölte a Vossloh. A frankfurti tőzsdén szereplő részvénytársaság elsősorban úgynevezett sínleerősítő rendszerekkel foglalkozik. Mozdonygyártó részlege Kielben működik, 500 alkalmazottal. Dízelmozdonyokat gyártanak, évente 35-40 darabot, a járműveket főleg rendező-pályaudvarokon használják.

A Vossloh-nál már 2017-ben elhatározták, hogy felhagynak a mozdonygyártással, és közleményük szerint örömmel zárják le a részleg értékesítésének "hosszadalmas és kihívásokkal teli" folyamatát. A CRRC ZELC - a kínai cégcsoport mozdonygyártó leányvállalata, amely átveszi a részleget - "optimális stratégiai partner, amelynek megvannak a kellő erőforrásai, hogy hosszú távon sikeresen fejlessze tovább a mozdonygyártó üzletágat" - közölték.

A Die Welt kiemelte, hogy a CRRC a Siemens "rettegett riválisa", és a német vállalat éppen a kínai cég terjeszkedése miatt kezdeményezte vasúti üzletágának egyesítését egy másik versenytárssal, a francia Alstommal. A német és a francia kormány által is támogatott fúzió célja az lett volna, hogy a repülőgépeket gyártó Airbus mintájára létrejöjjön egy nagy páneurópai vasúti társulás, amely képes versenyezni Kínával a globális piacon. Azonban az EU piacának versenyhatóságaként működő Európai Bizottság az év elején megvétózta a tervezett fúziót.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?