Spanyol vállalkozó mentette meg az egykori Bánffy-kúriát

A Kolozs megyei Szentmargitán található tízszobás, kétszáz éves udvarház felújítása közel egy évtizedet vett igénybe, jelenleg félmillió euróért árulják. A kúria utolsó arisztokrata tulajdonosai Horthy Miklós testvére, Jenő, és annak neje, Bethlen Rózsa voltak.  

Erdély-szerte lépten-nyomon elhanyagolt, omladozó, gyakran a végromlás küszöbén álló kastélyokba, kúriákba lehet botlani, olyannyira, hogy a jó karban levő, felújított, használatban levő történelmi épület számít kivételnek. A szerencsés kivételek közé tartozik a Mezőség szélén fekvő Szentmargitán található egykori Bánffy-kúria, mely egy spanyol vállalkozónak köszönhetően menekült meg az enyészettől.

A jelenleg 74 éves Miguel Ventas a 2000-es évek elején vállalkozóként érkezett Romániába. Bútorgyártással foglalkozott, korábban szülőföldjén, Spanyolországban, majd Tunéziában. Ez utóbbit azért cserélte Romániára, mivel arra jutott, hogy a két országban hasonlóak a termelési költségek, nálunk azonban megfelelőbbek a körülmények a bútoripar számára.

Horthyék vadászháza volt

Ódzkodván a nagyvárosoktól, nem akart Bukarestben élni, ezért aztán Erdélyben nézett szét. Így fedezte fel a Dézstől tizenegynéhány kilométerre fekvő, negyedrészben magyarok lakta falut, Szentmargitát, s azon belül az egykori Bánffy-kúriát. Az épület a XIX-ik század elején épült klasszicista stílusban. Később a Bethlenek birtokába került, utána pedig Horthy Jenőnek, a kormányzó testvérének a tulajdonába, azt követően, hogy feleségül vette Bethlen Rózsát.

Horthyék sosem laktak állandó jelleggel Szentmargitán, az épületet inkább vadászházként használták. A rendszerváltást követően a kúria a mikeházi önkormányzat tulajdonába került, attól vette meg Miguel Vantas 2006-ben, erősen leromlott állapotban. Előzőleg nem foglalkozott ingatlanokkal, azonban a szentmargitai épületet kifejezetten befektetési céllal vásárolta meg. „Régóta érdekel az ingatlanpiac, ezért is volt bátorságom befektetni a Bánffy-kúria felújításába” – nyilatkozta a Business Magazin gazdasági folyóiratnak a tulajdonos.

Félmillió euróért eladó

Az ingatlan több tízezer eurós, általános rekonstrukciója közel 10 éven át tartott, eredményeként a közel 200 épület eredeti jellegét, patináját megőrizve elegáns, funkcionális, a modern igényeknek megfelelő lakóházzá vált. A külső és belső díszítőelemeket megőrizték, csakúgy mint az ajtók nagy részét és a gerendázatot. Bár befektetési céllal vásárolta, s van egy lakása Budapesten is, az elmúlt években Miguel Vantas ideje javát a megújult szentmargitai udvarházban töltötte, mely otthona és egyben irodája volt.

A közelmúltban úgy döntött, megpróbálja értékesíteni az ingatlant. A kúriát az első számú hazai aukciós ház, az Artmark árulja. A tízszobás, 1400 négyzetméteres beépített területű kúriának, melyhez 4100 négyzetméteres telek is tartozik, 500 ezer euró a kikiáltási ára, értékét az aukciós ház 550-600 ezer euróra becsüli. Miguel Vantas elégedett szentmargitai munkájának eredményével. „Azt hiszem, megtettem amit meg kellett tennem azért, hogy megmentsem a kúriát” – nyugtázta.

Kapcsolódók

Kimaradt?