CSM: a szolidaritási adó sérti az ügyészek és bírák jogállását

A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) szerint az Eugen Teodorovici pénzügyminiszter által bejelentett különnyugdíjakra estlegesen kivetendő szolidaritási adó sérti az ügyészek és bírák jogállását, ezért ha az intézkedés alkalmazásra kerül, a CSM az alkotmánybírósághoz és a nemzetközi szervezetekhez fordul.

„A bírák és ügyészek függetlenségének megvédése érdekében a CSM semmilyen módon nem fogja eltűrni, hogy negatívan érintsék a bírák és ügyészek jogállását, ezért megteszi a szükséges intézkedéseket, beleértve a nemzetközi szervezetek és az alkotmánybíróság megkeresését” – írta a CSM egy szerdán kiadott közleményben.

A CSM leszögezte, hogy a legtöbb államban, az európai joggyakorlatnak megfelelően, a bíráknak és ügyészeknek az alkotmány szavatolja jogukat, hogy az utolsó jövedelmük szintjéhez közelálló nyugdíjat kapjanak.

Emlékeztettek arra is, hogy az ügyészi és bírói pálya az oktatáson kívül minden egyéb tevékenységgel összeegyeztethetetlen, szerintük a fizetésüknek összhangban kell lennie szakmájuk méltóságával és a felelősséggel, amit vállalnak. 

Kapcsolódók

Kimaradt?