Napi repülőjáratok indulnak Marosvásárhelyről Budapestre

Októbertől napi repülőjárat indul Marosvásárhelyről Budapestre - jelentette be hétfőn Péter Ferenc, a Maros megyei tanács elnöke. 

Péter Ferenc sajtótájékoztatón közölte, hogy októbertól napi járat indul a marosvásárhelyi repülőtérről Budapestre, és ez 143 további úticélt tesz majd elérhetőbbé. Paulina Gosk, a WizzAir kommunikációs igazgatója arról tájékoztatott, hogy a Marosvásárhely - Budapest járatok október 27-én indulnak. 

"Marosvásárhely kiemelten fontos a WizzAir számára, mert ez volt az első romániai város, ahol elkezdtünk működni. (...) Románia legnagyobb légitársaságaként elkötelezett hívei maradunk erdélyi, marosvásárhelyi ügyfeleinknek, akik rövidesen élvezhetik a Budapest felé tartó napi járataink előnyeit" - mondta Gosk, hozzátéve, hogy a szolgáltatás 40 százalékkal fogja emelni a Marosvásárhelyre tartó és onnan induló járataik utasforgalmi kapacitását, amely így 2020-ra el fogja érni a 265.000 helyet. 

Péter Ferenc fontos lépésnek tartja a járatok bővítését: „Marosvásárhely és a térség számára ez egy nagyon fontos lépés. Fontos, hogy Magyarország és Románia között, valamint Marosvásárhely és Budapest között minél szorosabb legyen a kapcsolat”. 

2018-ban a WizzAir több mint 8,3 millió utast szállított Romániából, illetve Romániába. Ez 14%-os növekedést jelent az előző évhez képest. Románia tíz repülőteréről indulnak WizzAir járatok, összesen 20 ország 145 városába. 

Szijjártó megerősítette

Ezzel párhuzamosan a WizzAir Budapesten is sajtótájékoztatót tartott, amelyen felszólalt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is. Szijjártó Péter a marosvásárhelyi járat kapcsán elmondta: Magyarországnak nemzeti érdeke, “hogy a határon túl élő magyar nemzeti közösségekkel könnyű legyen és a lehető legakadálymentesebb a rendszeres kapcsolattartás”.

A Wizzairrel kötött együttműködés kapcsán a külgazdasági és külügyminiszter elmondta: erre azért van szükség, mert egyfelől Magyarországon nincsen állami tulajdonban levő légitársaság, másfelől ez az együttműködés elősegíti a nemzeti érdek érvényesítését. Az október 27-étől naponta induló járattól azt remélik, hogy „éves szinten az eddigi 38 ezer helyett 132 ezer utas számára nyílik meg a lehetőség, hogy napi összeköttetésben eljusson Budapestről Marosvásárhelyre, illetve vissza”.

Budapestről naponta 14:15-től, Marosvásárhelyről 16:15-től induló járattal a külügyminiszter szerint „a gyors, hatékony ügyintézésnek a lehetősége” nyílik meg „a határon túl élő magyarok számára és még élőbb kapcsolat tud létrejönni Marosvásárhely, annak térsége és az anyaország között”.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?