Április végére a GDP 1,1 százalékra nőtt az államháztartási hiány

Április végére a GDP 1,1 százalékra nőtt az államháztartási hiány


-A A+

A múlt hónap végén GDP-arányosan 1,1 százalék volt az államháztartási hiány, kétszerese a március véginek – közölte hétfőn a pénzügyminisztérium.

A hiány abszolút értékben elérte a 11,4 milliárd lejt, március végén a deficit 5,5 milliárd lej volt, a GDP 0,54 százalékát tette ki.

Éves összevetésben az államháztartási hiány csaknem megkétszereződött, hiszen 2018-ban négy hónap után 6,05 milliárd lejes hiányt jegyeztek, ami a GDP 0,65 százalékának felelt meg.

A vizsgált időszakban az államháztartás bevételei abszolút értékben 11 százalékkal nőttek, ugyanakkor a kiadások csaknem 16 százalékkal bővültek.

A személyi kiadások, ami a közszférában a béreket jelenti, 26 százalékkal voltak nagyobbak a tavalyi azonos időszakhoz képest, a szolgáltatásokra és javakra csaknem 15 százalékkal többet költöttek, a szociális kiadások is 15 százalékkal emelkedtek, amit elsősorban a nyugdíjak tavaly július elsejétől való 10 százalékos emelése befolyásolt.

A kormány az idén 2,76 százalékos államháztartási hiányra számít 5,5 százalékos gazdasági növekedés mellett.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X