Nagyobb mértékben emelkedhetnek az árak az előrejelzettnél


-A A+

A Román Nemzeti Bank (BNR) 4,2 százalékra emelte idei inflációs előrejelzését, így a fogyasztói árindex 2019-ben meghaladja a jegybank 1,5–3,5 százalékos célsávját. A jegybank a jövő évi előrejelzését is rontotta, már 3,3 százalékos éves fogyasztói árindexre számít.

A BNR februárban még 3 százalékos inflációval számolt az idénre, 2020-ra 3,1 százalékos fogyasztói árnövekedést vetített előre.

Mugur Isărescu, a jegybank kormányzója közölte: nem zárják ki, hogy a későbbiekben javítanak az előrejelzésen, ennek azonban feltétele egy jó agrárév vagy az olaj nemzetközi árának csökkenése. Isărescu az infláció-növelő tényezők között említette a dohány jövedéki adójának emelését, az üzemanyag és a zöldségek év eleji drágulását, a jövedelmek növekedését, valamint a lej mérsékelt gyengülését.

Áprilisban 4,11 százalékra nőtt az éves inflációs ráta a márciusi 4 százalék után, februárban pedig 3,83 százalék volt az éves infláció. Tavaly év végén 3,3 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint egy évvel korábban.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X