A kormányfő szerint népszerű az önkormányzatok körében az új fejlesztési alap

A helyi közösségek számára elkülönített Fejlesztési és Befektetési Alap startja utáni első napokban már 134 finanszírozási projektet nyújtottak be az önkormányzatok, a legtöbbet a közúti infrastruktúra fejlesztésére, illetve közművesítési munkálatokra – jelentette be szerdán Viorica Dăncilă kormányfő.

„Az utóbbi időben több polgármesterrel, helyi tanácsossal találkoztam a helyi közösségekben tett látogatásaim során, és örömmel állapítottam meg, hogy a helyi hatóságok milyen nagy érdeklődést mutatnak a Fejlesztési és Befektetési Alap iránt, amelyet nemrég nyitottunk meg. A startot követő első napokban134 finanszírozási projektet nyújtottak be” – mondta a miniszterelnök a kormányülés elején.

Hozzátette, arra bátorítja a helyi önkormányzatokat, hogy minél több projektet nyújtsanak be, hogy a lakosság életkörülményein javítani lehessen.

Dăncilă említést tett arról is, hogy az Európai Bizottság a hét elején egy újabb 53 millió eurós részletet bocsátott Románia rendelkezésére, amit az agrárszektorban lehet felhasználni. Ezzel az összeggel együtt év elejétől kezdve közel kétmilliárd euróra nőtt az összeg, amelyet a mezőgazdaságban tevékenykedők támogatására használhatnak, tette hozzá a kormányfő.

Dăncilă szerint amióta a szociálliberális (PSD–ALDE) koalíció kormányoz, több mint 8 milliárd eurót kapott Románia az EU-tól vidék- és agrárfejlesztésre.

Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt elnöke május 2-án jelentette be, hogy 10 milliárd eurós kerettel új fejelsztési alapot hoztak létre.

Kapcsolódók

Kimaradt?