Közintézményekre is kiterjesztik az elektronikus háztartási gépek roncsprogramját

Az elektronikus háztartási gépek roncsprogramját kiterjesztik a közintézményekre, köztük a polgármesteri hivatalokra is – jelentette ki Graţiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter hétfőn.

„Az általam vezetett intézmény alagsorából sikerült több mint 11 tonna elektronikus hulladékot elszállíttatnom. Több évtizedes számítógépeket, televíziókat. Mindenhol vannak ilyen hulladékok, és így szeretném segíteni a helyi közigazgatási hatóságokat, az állami intézményeket, hogy új, energiahatékony felszereléseket vásároljanak, amelyek még helytakarékosak és esztétikusak is” – fejtette ki a miniszter.

Hangsúlyozta, ennek kidolgozása még munka alatt áll, azonban a fizikai személyeknek szóló, bővített program hamarosan kiírásra kerül, és az idei költségvetése kétszeres a tavalyihoz képest.

A használt gépekért értékjegyet kapnak a tulajdonosok, amelyet beválthatnak új gép vásárlásakor.

Az idei programot a televíziókészülékekre és mosogatógépekre is kiterjesztettük – mondta Gavrilescu.

Kapcsolódók

Kimaradt?