Csúcsra nőtt a foglalkoztatottság az EU-ban, Románia nem jár elöl

Tizenöt éves csúcsra emelkedett a foglalkoztatottság az Európai Unióban tavaly, és a huszonnyolc tagállam közül tizenhárom már elérte a 2020-ra kitűzött nemzeti célját - ez derült az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) csütörtökön közölt adataiból. 

Az Európai Unióban a 20-64 év közötti népesség foglalkoztatottsági rátája 73,2 százalékra emelkedett 2018-ban, ami 2005 óta a legmagasabb érték. Akkor 67,8 százalékon állt a mutató értéke. Egy évtizeddel korában, 2008-ban, a pénzügyi világválság idején 70,2 százalékon állt a foglalkoztatottsági ráta, majd 2013-ra 68,4 százalékig esett vissza, onnantól viszont töretlenül emelkedik. 

Az uniós országok 2010-ben fogadták el a tíz évre szóló foglalkoztatási és növekedési stratégiát. Az Európa 2020 stratégia egyik fő célja az, hogy 2020-ra a 20-64 éves korosztály 75 százalékának legyen munkája az unió egészében. A fő szám alapján minden ország meghatározta nemzeti célját helyzetének és sajátosságainak figyelembe vételével. 

Az egyes uniós tagállamok foglalkoztatottsági rátája között továbbra is jelentősek a különbségek: a legjobb és a legrosszabb adat között 23,1 százalékpont volt a különbség tavaly. Svédország 82,6 százalékkal állt a lista élén, az egyetlen olyan EU-tagállamként, amelyben 80 százalék fölött van a ráta. Görögország volt az utolsó 59,5 százalékkal. 

Románia nem jár elöl

A két szélső érték között három csoportra oszthatók az egyes országok. Az első csoport a 60 és 69,9 százalék közötti aránnyal rendelkező országoké, ezek közé tartozik Belgium, Horvátország, Olaszország, Románia Spanyolország. A középső csoportban, 70 és 74,9 százalék közötti aránnyal, Franciaország, Luxembourg, Lengyelország, Bulgária, Szlovákia, Ciprus, Írország és Magyarország került. A maradék 13 ország, köztük Németország, Hollandia és Nagy-Britannia, a 75 és 79,9 százalék közötti tartományba került. 

Az egyes nemzeti célok között is jelentős a különbség, 62,9 százaléktól (Horvátország) 80 százalékig (Dánia, Hollandia és Svédország) terjed a skála. Tavaly 13 uniós tagállam - Németország, Észtország, Írország, Litvánia, Svédország, Csehország, Lettország, Málta, Horvátország, Lengyelország, Portugália, Szlovénia és Szlovákia - büszkélkedhetett azzal, hogy teljesítette tervét. Közülük öten már 2015-ben elmondhatták ezt magukról. 

A célvonalhoz közeledő országok száma várhatóan tovább nő a közeljövőben: Románia csak 0,1 százalékpontra, Luxembourg, Hollandia, Ausztria és Magyarország pedig kevesebb mint 1 százalékpontra áll a nemzeti cél teljesítésétől.

Kapcsolódók

Kimaradt?