A fizetés- és nyugdíjemelések nagy része kölcsönből van


-A A+

Tavaly Ciprust leszámítva Romániában volt a legnagyobb a költségvetési hiány az egész EU-ban - írja a Ziarul Financiar az Eurostat friss jelentésére hivatkozva. Az államadósság a GDP 35 százalékát tette ki, ám az utóbbi évek GDP-növekedése elfedi azt, hogy a nominális államadósság csak tavaly 29 milliárd lejjel nőtt.

Az Eurostat jelentésében felhívja a figyelmet arra, hogy miközben az uniós országok nagy többségében sikerült csökkenteni a költségvetési hiányt, addig Romániában épp az ellenkezője történik. Bár 2016-ban 3,9 százalékos, 2017-ben 7 százalékos, 2018-ban pedig 4 százalékos volt a GDP-arányos gazdasági növekedés, az államháztartási hiány folyamatosan nőtt: míg 2015-ben 0,7 százaléka volt a GDP-nek, addig 2016-ban és 2017-ben 2,7 százaléka, 2018-ban pedig 3 százaléka.

Aurelian Dochia közgazdász elmondta, a számok azt tükrözik, hogy a kormány a fizetéseket és a nyugdíjakat kölcsönből emeli.  Hozzátette, ha a gazdaság nem bővül olyan mértékben, mint az elmúlt években, a fizetésekkel és a nyugdíjakkal járó hatalmas kiadások nagy gondot fognak jelenteni.

Észrevehető az is, hogy Románia egyre drágábban tud kölcsönt felvenni. Míg 2014-ben a hazai pénzpiacról 3,7 százalékos kamattal jutott pénzhez tíz éves futamidejű állampapírokkal a kormány, addig ma ez a kamat 4,7 százalékos.

Aurelian Dochia elmondta, míg az uniós országok többsége megértette a legutóbbi gazdasági válság tanulságaként, hogy a gazdasági lassulás takarékosságra int, addig Romániában épp az ellenkezője történik, ami igencsak sérülékennyé teszi az országot egy külső sokkal szemben.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X