Európa autó-összeszerelő műhelye lesz Románia is


-A A+

Autóipar nélkül sehol sem volna a hazai export, s 2021-ig a tavalyi 470 ezerről legalább 650 ezerre nő majd az idehaza gyártott személygépkocsik száma. Az alkatrészek java Erdélyben készül.

Egyre inkább a gépjárműgyártás dominálja a hazai gazdaságot. Mióta piacgazdaság van az országban, tavaly történt meg először, hogy a három legnagyobb exportőr mindegyikét az autóipar adta. A kivitel tekintetében, 2017-hez hasonlóan az elmúlt évben is az Automobile Dacia volt az éllovas, megelőzve a Ford Romániát és a Daimler kapcsolószekrényeket gyártó szászsebesi vállalatát, a Star Assembly-t.

Az ágazat egyre nagyobb súlyát az is érzékelteti, hogy a tíz legnagyobb exportőr között nyolc autóipari cég volt, a már felsoroltak mellett a Continental, a Honeywell, az Autoliv, a Flextronics és a Takata. Ezek termelésének java része Erdélyből származik, Temesváron, Aradon, Nagyszebenben, Lugason, Brassóban, Resicán és Sepsiszentgyörgyön vannak gyáraik. A tízes toplistán szereplő vállalatok 13,6 milliárd euró értékben exportáltak, ami meghaladta a 67,7 milliárd eurós teljes romániai kivitel 20 százalékát.

Tavaly 471 711 jármű gördült ki a mioveni-i és a craiovai üzemből, ennél csak hét európai országban gyártottak több autót. 2017-ben még csak tizedikek voltunk kontinentális viszonylatban az autógyártás tekintetében, tavaly azonban megelőztük Lengyelországot és Magyarországot. Ezekben 14,9, illetve 3,7 százalékkal csökkent a termelés, idehaza ellenben 29,7 százalékkal nőtt. A romániai termelés értéke 7 milliárd euró körüli volt, a zöme exportra ment.

Nő az autóipar dominanciája

Idén minden bizonnyal tovább erősödik az autóipar dominanciája, az első adatok legalábbis erre utalnak. 2019 első két hónapjában belehúzott az Automobile Dacia, termelése értékben megközelítette az 1 milliárd eurót. Az Autógyártók Romániai Egyesületének (ACAROM) adatai szerint januárban és februárban 65 ezer Duster, Logan és Sandero készült a mioveni-i gyárban, 14,4 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Mindez azt mutatja, jó esély van arra, hogy az Automobile Dacia legalább félmilliárd euróval túlszárnyalja a tavalyi, 5 milliárd körüli árbevételét.

A tendencia folytatódni fog az elkövetkező években is, mivel Mioveni-ben növelik a gyártási kapacitást, a Ford pedig egy újabb típus gyártását is elkezdi. „2021-ben az éves termelés 650-670 000 darab lesz” – mondja Gabriel Sicoe, az ACAROM elnöke. Egyes elemzők szerint néhány éven belül a gépjárműipar részesedése a román gazdaság egészén belül olyan arányú lesz, ami már nem egészséges, kiszolgáltatottá válik ezen ágazat felé, ráadásul nálunk alacsony hozzáadott értékű összeszerelő üzemek működnek csak, a kreatív tevékenységeket nem hozzák Romániába a gyártók.

„Nem kell tartani ettől. Az autóiparnak továbbgyűrűzű hatása van a gazdaságra, a gyártók rengeteg beszállítóval dolgoznak. Természetesen sok függ attól, hogy mennyire sikerül integrálni ebbe a rendszerbe a kis- és középvállalatokat. Azzal sem értek teljesen egyet, hogy az ágazatban kicsi lenne a hozzáadott érték, van ott hozzáadott érték bőven” – nyilatkozta a Maszolnak Lázár Ede közgazdász, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai karának dékánja.

Arra, hogy az autóipar mennyire fel tudja turbózni egy ország gazdaságát, Szlovákia a legjobb példa. Az 5,5 milliós állam Európa autó-összeszerelő üzeme, ahol tavaly 1 milliónál több személygépkocsi készült. Az egy főre eső szlovák GDP meghaladja a 33 ezer eurót, amivel nem csak az ex-szocialista országok zömét előzi meg, de Görögországot és Portugáliát is.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X