A Ford Románia elnöke ismételten kérte az autópályák megépítését

Mióta 11 évvel ezelőtt átvette, a Ford 1,3 milliárd eurót fektetett a craiovai üzembe - közölte hétfőn Ian Pearson, a Ford Románia elnöke, aki hozzátette: fontos lenne, hogy a kormány betartsa az infrastruktúra fejlesztésére tett ígéreteit. 

"Néhány nap múlva 11 éve lesz, hogy a Ford átvette a craiovai gyárat. Ebben az időszakban mintegy 1,3 milliárd eurót fektettünk be a korszerű technológia fejlesztésébe mind a gépjármű-, mind a motorgyártás területén. A mai (hétfői, szerk. megj.) látogatás alkalmával lehetőségünk volt tájékoztatni a miniszterelnök asszonyt üzleti terveinkről, beleértve a tavaly bejelentett 200 millió eurós további beruházást, ami lehetővé teszi egy második gépkocsi gyártását is itt, Craiován "- mondta hétfőn Pearson, a kormányfővel együtt tartott sajtótájékoztatón, azt követően, hogy Viorica Dăncilă és a kabinet tagjai látogatás tettek a Ford üzemben. 

 

A Ford vezetője egyelőre nem kívánt további részleteket elárulni az üzem új termékéről. Ian Pearson szerint tárgyaltak a kormány képviselőivel az infrastruktúrával kapcsolatos beruházásokról is.

"Megvitattunk más, olyan kulcsfontosságú kérdéseket is, mint például az infrastruktúra, amely továbbra is jelentős hátrányt jelent számunkra. Korábbi megbeszéléseink során egyértelmű kötelezettségvállalásokat kaptunk a Craiova -Piteşti gyorsforgalmi út véglegesítésével (...), valamint a slatinai és balşi-i körgyűrűvel kapcsolatban. (...) Ismét hangsúlyozzuk, nagyon fontos, hogy a kormány teljesítse ezeket a vállalásait. (...) Craiovára irányuló új beruházásunk a román kormány azon kötelezettségvállalásán alapul, hogy jelentős javulást érnek el a közlekedési infrastruktúra minőségének javításában, és elkötelezettek vagyunk, hogy együttműködjünk a kormánnyal annak biztosítása érdekében, hogy ezek a közúti és vasúti korszerűsítések befejeződjenek '- mondta a Ford Románia elnöke. 

Pearson hozzátette, hogy a pénzügyi kötelezettségvállalás mellett a vállalat az év végéig 1700 embert toboroz a bővítési tervek részeként, amellyel 6.200-ra emelkedik alkalmazottjainak száma. Ian Pearson azt mondta, hogy a Ford Románia továbbra is fontos szerepet kíván játszani a közösség életében a Ford Motor Company Alap által kidolgozott társadalmi felelősségvállalási kezdeményezések révén. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?