Ennyit költött el tavaly Romániában a 2,78 millió külföldi turista

Több mint 2,78 millió külföldi látogatót szállásoltak el a romániai kereskedelmi szálláshelyeken az elmúlt esztendőben; a külföldi turisták összesen 6,636 milliárd lejt költöttek el az országban, ami személyenként átlagban 2383,5 lejt jelent - derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közölt kimutatásából.

A 2018-as év folyamán Romániába látogatott külföldiek közül a legtöbben - 56,7 szászalék - üzleti célból érkeztek (kongresszusokon, konferenciákon, tanfolyamokon, vásárokon, kiállításokon vettek részt), 43,3 százalék magáncélból jött (itt töltötte szabadságát, kulturális vagy sportrendezvényeken vett részt, meglátogatta barátait, rokonait, vásárolni, orvosi kezelésre jött, átutazóban volt stb.).

A statisztikák szerint a legtöbb pénzt, kiadásuk mintegy 52 százalékát szállásra költötték a turisták, akik túlnyomó többsége - 91,2 százalék - félpanziós ellátást választott. Az INS kimutatásai szerint továbbá a külföldi látogatók 48,4 százaléka turisztikai ügynökségen keresztül jött, 35 száalékuk pedig maga szervezte meg az utazását.

A legtöbben, azaz a turisták 79,7 százaléka, repülővel érkezett Romániába, 11,8 százalékuk saját gépkocsival, 7 százalékuk autóbusszal, 1,5 százalékuk pedig más szállítóeszközzel (vonattal, valamilyen vízi járművel, bérelt autóval, motorbiciklivel) jött az országba - mutat rá az INS közleménye.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?