Hivatalos: jelentősen növeli a kormány az államadósságot

Az idei és a következő évekre betervezett hatalmas kiadások miatt a kormány jelentősen fogja növelni az államadósságot - közölte a pénzügyminisztérium. Az államadósság jelenleg a GDP 34,5 százalákát teszi ki, a kormány ennek nagyságát 2019 és 2021 között 40 százalékosra tervezi.

Az Economica.net tájékoztatása szerint a gazdasági válság után egyetlen évben, 2014-ben volt a legnagyobb az államadosság, akkor a GDP 39,1 százalékát tette ki. Az uniós küszöb a GDP 60 százaléka.

Rácz Béla Gergely, a kolozsvári BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának (FSEGA) adjunktusa korábban a Maszolnak elmondta, a 60 százalék alatti államadósság nagyon komoly terhet nem ró az országra. "Viszont ha a romániai államadósság trendjét nézzük, van okunk aggodalomra. Mert ezt a 35-40 százalékos GDP-arányos államadósságot az elmúlt 30 évben halmoztuk fel. A rendszerváltáskor Románia azon kevés országok közé tartozott, amelynek nem volt tartozása. Nem így például Magyarországnak, ott jelentős adóssággal történt a rendszerváltás. Viszont Romániában ez azzal járt, hogy például nem épültek autópályák, ellentétben Magyarországgal. Ha tehát azt nézzük, hogy 30 év alatt halmoztuk fel a 35 százalékos államadósságot, nem annyira megnyugtató a helyzet. És ha arra gondolunk, hogy ebből nem is épültek értékelhető autópályák ..." - magyarázta. A teljes interjút itt olvashatja.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?