EU-s pénzek lehívása: tavaly nőtt a hatékonyság, de még mindig csapnivaló

2020 végéig 22,6 milliárd eurót adna projekteken keresztül az Európai Unió romániai infrastrukturális fejlesztésekre, aminek öt év alatt a 20 százalékát sem sikerült lehívni.

Románia továbbra is siralmasan teljesít az EU-s pénzek lehívása terén. Az infrastrukturális fejlesztések finanszírozására létrehozott strukturális és kohéziós alapokból tavaly 1,47 milliárd eurót sikerült felhasználni. Ez látványos fejlődés a korábbi évek eredményeihez képest, 2017-ben ugyanis csupán 1,09 milliárd eurót hívtunk le. Összességében a lehívási hatékonyság ugyanakkor még mindig kritikán aluli, lévén hogy 2020 végéig 22,541 milliárd eurót költhetnénk el az EU kasszájából.

Botrányos eredmény

A hét évre szóló keretösszegnek tavaly 6,6 százalékára pályáztunk sikeresen, ami kifejezetten szerény teljesítmény. Ha a 2014 óta eltelt teljes időszakot vizsgáljuk, akkor még siralmasabb a kép, hiszen az öt év alatt megszerzett 4,1 milliárd euró a keretösszegnek mindössze 19,5 százaléka. Az illetékes minisztérium adatai azt mutatják, hogy a nagy infrastrukturális beruházásokra fordítható pénzek tekintetében a legkevésbé rossz a helyzet. Ilyen célra az Európai Unió 9,2 milliárd eurót biztosít Romániának a hét éves időintervallumra, amiből az elmúlt év végéig 2 milliárd eurót használtunk fel. Ez 22 százalékos abszorpciós arányt jelent.

Figyelembe véve a hazai infrastruktúra állapotát, akár botrányosnak is lehetne minősíteni ezt az eredményt. A fennmaradó 7,2 milliárdból 100 km-nél is hosszabb autópályát lehetne építeni, igaz, annak a valószínűsége, hogy 2020 végéig a teljes összeget lehívjuk, szinte zéró. A kisvállalkozások és a helyi projektek finanszírozására hivatott Regionális Operatív Program esetében a hatékonyság még rosszabb, a rendelkezésre álló 6,8 milliárd euróból lehívott összeg az 1 milliárdot sem éri el, ami 14 százalékos eredmény. Az illetékesek szerint minden bizonnyal nincs már hova fejlődnünk a közigazgatás tekintetében, legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy ezen a területen a lehívási ráta 14,2 százalék, 78,5 millió euró a megpályázható 533,2 millióból.

Átlátszó trükkökkel kozmetikáznak

Immár megszokott, hogy a kormány átlátszó könyvelési trükkökkel, az EU-s pénzekkel kozmetikázza az ország pénzügyi helyzetét. A tavalyi költségvetés bevételi oldalán közel 5 milliárd euró uniós támogatás szerepel, annak ellenére, hogy a mezőgazdasági szubvenció nem számít költségvetési bevételnek, hiába fordul meg a pénz az államkincstárban.

Tavaly az Európai Unió 4,437 milliárd eurót utalt át Romániának. A mi hozzájárulásunk a közös költségvetéshez 1,677 milliárd volt, az egyenlegünk tehát pozitív, 2,766 milliárd euró. Hatékonyabb pályázással a szaldó lényegesen jobban is mutathatna, az elért értéknek két-háromszorosa is lehetne.

A 2007-es csatlakozás óta az EU-ból különböző támogatások formájában 50,13 milliárd euró érkezett Romániába. A befizetéseink 16,959 milliárdot tettek ki, a mérleg tehát 33,17 milliárd pluszt mutat, ami hozzávetőleg a fele a tavalyi költségvetési bevételeknek.

Kapcsolódók

Kimaradt?