Hidat és közúti aluljárót is építenének idén Nagyváradon


-A A+

A Dacia-híd kiszélesítése és a Sztaroveszky (ma Magheru) utcai közúti aluljáró megépítése is szerepek a nagyváradi önkormányzat idei terveiben.

Tíz éve működik a nagyváradi polgármesteri hivatalban a Nemzetközi Finanszírozású Projektek Igazgatósága, tavalyi eredményeikről kedden számoltak be. Az évfordulós sajtótájékoztatón Mircea Mălan alpolgármester és Marius Moş, az igazgatóság vezetője mellett utóbbi munkatársai, Mihaela Neag, Ioan Serac és Ovidiu Guler is jelen voltak.

Az alpolgármester amellett, hogy méltatta az igazgatóság munkájának jelentőségét, arra is figyelmeztetett, hogy 2019 nehéz év lesz Nagyváradon, több olyan projektet is elkezdenek, melyek kivitelezése zajjal, közlekedési nehézségekkel és más kellemetlenségekkel jár, ennek ellenére biztos benne, hogy az eredmények kárpótolják majd a váradiakat a kellemetlenségeket.

Az igazgatóság portfóliójában lévő projektek összértéke, a már lezárt, még futó és előkészítés alatt álló pályázatokat is beleszámolva, több mint 600 millió euró – mondta Marius Moş. Tavaly 188,9 millió lej értékű pályázatot zártak le, ezek között volt, amely a távfűtési hálózat korszerűsítését, és volt, amely a közúti forgalom tehermentesítését célozta. Tavaly összesen 338,2 millió lejre pályáztak, a jelenleg is futó pályázatok összértéke 691,6 millió lej – hangzott el.

Mit terveznek idén?

Az előkészítés alatt álló projektek értéke 478,7 millió lej. Ebben az évben több nagy beruházásnak is nekikezdenek, ilyen például a Dacia-híd kiszélesítése és a Sztaroveszky (ma Magheru) utcai közúti aluljáró megépítése. Az utóbbi terv része, hogy a gyalogos aluljárót úgy alakítják át, hogy az autósok számára is járható legyen.

A tervek szerint tíz hibridmeghajtású és húsz elektromos autóbuszt vásárolnak. Folyatják a villamoshálózat kibővítését, és több új gyalogosövezetet is kialakítanak városban. A Dacia és Hilton hotelek közelében egy gyalogos- és kerékpáros hidat építenek a Sebes-Körös felett, fejlesztik és kibővítik a váradi kórházakat, további 23 kilométernyi távfűtési vezetéket cserélnek ki. Pályáztak 47 tömbház (986 lakás) hőszigetelésére (a pályázat elbírálása még zajlik) és további zöldövezeteket alakítanak ki a  városban, tavasszal pedig megkezdik a vár bástyáinak felújítását is.

 

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X