Leállhat a fuvarozás, országos tüntetésre szólít az érdekképviselet

Országos tüntetést hirdet február 22-re a Román Szállítók Szövetsége (FORT). A tiltakozást az váltotta ki, hogy a kormány nem volt hajlandó meghallgatni elégedetlenségüket. A kabinet nem válaszolt a tárgyalásokra vonatkozó kérésükre. Az érdekvédelmi szervezet mintegy ötezer tiltakozóra számít - tájékoztat a szövetség keddi közleménye. 

A fuvarozók elégedetlenek az utak állapotával, a szigorított uniós szabályozással. Kérik, hogy a kormány február elsejétől mondjon le az üzemanyag megemelt jövedéki adójáról. 

Emlékeztetnek, hogy a fuvarozók 2018 első 11 hónapjában 6 milliárd eurót hoztak be az országba, ezzel jelentősen hozzájárultak a folyó fizetési mérleghiány kompenzálásához, amely tavaly az egekbe szökött. A kereskedelmi hiány tavaly 15,1 milliárd euróra nőtt, 160 százalékkal volt nagyobb mint 2014-ben. A kereskedelmi hiány mellett az állami költségvetési deficit is magas volt, emiatt nőtt az infláció és a teret vesztett a lej. 

Illegális fuvarozók

A FORT közölte: tájékoztatta a román kormányt, az Európai Bizottságot és az Európai Parlamentet a személy- és árufuvarozásban uralkodó 'káoszról', és leszögezi: a február 22-ei tiltakozás célja, hogy a törvényi keretet "visszaterelje a helyes útra". Meglátásuk szerint a helyi és központi hatóságok közvetlenül felelősek azért, hogy hiányosak a jogszabályok, és emiatt az elmúlt tíz évben "hatalmas méreteket öltött" a magánszemélyek által folytatott fuvarozói tevékenység. 

 

A közvéleményt megtévesztik a "személyszállító kisbusz" jellegű szószerkezetek, és nem értik meg, hogy ezek szabálytalan körülmények között átalakított gépjárművek, amelyek nem felelnek meg a személyszállító buszokra vonatkozó biztonsági előírásoknak - állapítja meg a FORT, amely hozzáteszi: az ezeket a járműveket igénybe vevő közönségre semmilyen utasbiztosítás nem érvényes. 

Számításaik szerint az illegális fuvarozók évente tízmillió eurós nagyságrendű kárt okoznak az államnak olyan körülmények között, hogy a jogszabály egyetlen apró módosításával (törölni kellene a taxis törvényből az ismételt kifejezést) megoldható lenne a probléma. "A nemzetközi szállításban több mint 2.000 jármű közlekedik engedély nélkül, amelyek egy részét Bulgáriában írták be forgalomba, nincsenek megfelelő műszaki állapotban, több százezer kilométert mennek olyan gépkocsivezetőkkel, akik hetente húsz órát pihennek" - olvasható a dokumentumban. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?