Ezért módosította felfele a BNR az inflációra vonatkozó prognózisát

A korábban becsült 2,9 százalékról 3 százalékra módosította az idei inflációra vonatkozó prognózisát a Román Nemzeti Bank (BNR) - jelentette be hétfőn Mugur Isărescu, a jegybank elnöke. 2020 végére a jegybank 3,1 százalékos inflációt prognosztizál.

Isărescu hangsúlyozta, támogatja a jegybank a fogyasztás és a fizetések emelését, ám nagyon oda kell figyelni ennek mértékre, és arra, hogy mindezek társuljanak befektetésekkel. Hozzátette, a BNR feladata, hogy egyensúlyban tartsa a makrogazdasági mutatókat, ám ezt csak úgy teheti meg, ha nem tekint el azoktól a számoktól, amelyek egyeseknek nem tetszenek.

„Mit akarnak? Hogy csukjuk be a szemünket és tegyünk úgy, mintha nem látnánk a számokat? Túlságosan megterhelték a gazdaságot. És a gazdaság önmagát korrigálja” – utalt a BNR kormányzója a nagymértékű fizetésemelésekre a közszférában és azokra a kormányzati megnyilvánulásokra, amelyek nem akarják tudomásul venni a rossz gazdasági mutatókat. Emlékeztetett, hogy a befektetések mélyponton vannak és a külkereskedelmi mérleg hiánya az egekbe szökött. Ez utóbbi mutatja, hogy hatalmas a pénzkiáramlás az országból: a fogyasztás mértékét nem tudja kielégíteni a belső termelés, így külföldről importálunk árut és szolgáltatást. A behozott árut és szolgáltatásokat euróban fizetjük ki külföldnek.

Isărescu elmondta, az uniós országok többsége többet exportál, mint amennyit importál, ellentétben Romániával. Emlékeztetett, hogy a befektetések hosszú ideje tartó hiánya miatt a tőkefelhalmozás Romániában szerény maradt a környező országokhoz képest. Rámutatott, nemcsak a külkereskedelmi mérleg hiánya, hanem a tavalyi költségvetési deficit is a legmagasabb volt a térségben.

Nincs ok a pánikra?

Isărescu szerint egyelőre nincs ok a pánikra, a BNR "kontroll alatt tartja" az inflációt, sikerült az 5,4 százalékos mutatót 3,5 százalékosra levinni a 2,5 százalékos alapkamat mellett. Hozzátette, az inflációs előrejelzések stabilitásról árulkodnak. „Teljes szívemből remélem, hogy nem fognak ez utóbbival játszadozni” – jegyezte meg. Nem fogja tudni ellátni a BNR a feladatát, ha az intézmény hitelességét aláaknázzák – utalt a kormányfő gazdasági tanácsadójának példátlan kirohanásaira a jegybank kormányzója.

„A BNR nem azzal foglalkozik, hogy növelje a GDP-t, hanem azzal, hogy egyensúlyban tartsa a makrogazdaságot. Mi közgazdászok vagyunk, nem szociológusok, politikusok. A kötelességünk az, hogy felmérjük, mennyit bír el a gazdaság anélkül, hogy beleszakadna. Hogy meddig lehet elmenni anélkül, hogy borulna a gazdaság egyensúlya. Ez a mi feladatunk. Nehéz feladat. Ennél már jóval könnyebb fizetésemeléseket ígérni” – mondta Isărescu.

Kapcsolódók

Kimaradt?