Behúzta a kéziféket tavaly a fogyasztás


-A A+

Az utóbbi öt évben 2018-ban volt a legalacsonyabban a kiskereskedelmi forgalom (fogyasztás) volumenének növekedése. Míg tavaly 5,4 százalékkal bővült ez a volumen, addig 2017-ben 10,7 százalékos, 2016-ban 13,5 százalékos, 2015-ben 8,9 százalékos, 2014-ben pedig 6,4 százalékos volt. 

Ezzel szemben a nettó átlagfizetések folyamatosan nőttek: 2018-ban 2700 lej, 2017-ben 2384 lej, 2016-ban 2046 lej volt. A Transilvania Bank makrogazdasági elemzője,  Andrei Rădulescu szerint fogyasztás csökkenése azt jelzi, hogy elkezdődött a takarékoskodás egyebek mellett a gazdaságpolitikában észlelhető kiszámíthatatlanság miatt. 

Mit mutatnak a számok 2018-ra? 

Tavaly a szezonális és naptári hatással kiigazított adatok szerint a kiskereskedelmi forgalom volumenének növekedése  5,7 százalékos volt. A nyers adatok szerinti növekedés a nem élelmiszerek, illetve az élelmiszerek, italok és dohánytermékek értékesítésének köszönhető, amelyeknek volumene egyaránt 6,1 százalékkal bővült. Üzemanyagból 3,2 százalékkal adtak el többet, mint 2017-ben.

Decemberben a kiskereskedelmi forgalom volumene 4 százalékkal nőtt az előző év decemberéhez mérten, az előző hónaphoz képest 3,2 százalékos bővülést jegyeztek. Tavaly a növekedés megfeleződött, miután a kimagasló bővülést előidéző adócsökkentések és béremelések már kevésbé éreztetik a hatásukat a fogyasztásban, de tavaly így is a belföldi fogyasztás maradt a gazdasági növekedés egyik fő hajtóereje.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X