Antal Árpád: ráfáznak az önkormányzatok a költségvetés jelenlegi tervezetére

Az önkormányzatok jelentős pénzösszegeket veszítenek, ha elfogadják a kormány ajánlatát a települések idei költségvetéséről – mutatott rá Antal Árpád. Hangsúlyozta, a tervezet szerint idén ugyan több pénz maradna helyben a személyi jövedelemadóból, de cserében többletkiadásokkal járó feladatokat is kapnának.

Sepsiszentgyörgy polgármestere elmondta, hogy a kormány tervei szerint idén a települések megtarthatják a jövedelemadóból származó bevételeik 60 százalékát, a maradék részből 15 százalékot kapnak a megyei tanácsok működésük fedezésére, 5 százalékot szintén a megyei önkormányzatok osztanak szét a települések között költségvetés kiegyenlítésként.  A fennmaradó 20 százalékot a megyei pénzügyi hatóság egy képlet szerint osztja le a településeknek. Így tavalyhoz képest megemelt arányban maradna helyben a személyi jövedelemadó, viszont cserébe a helyi önkormányzatoknak át kellene vállalniuk a kormánytól a gyermekvédelmi rendszer fenntartását, az egyházak nem klerikális alkalmazottainak bérét, a fogyatékkal élők juttatását és gondozóik bérét.

Antal Árpád számításai szerint ebben a rendszerben Sepsiszentgyörgy idén 6,5 millió lejt veszítene, hiszen tavalyhoz képest 3,6 millió lejjel több maradna a városkasszába jövedelemadóból, de a rájuk háruló plusz feladatok költségei több mint 10 millió lejes kiadással járnának. Hozzátette: a Kovászna megyei tanács ennél is nagyobb összeget veszítene, hiszen át kellene vállalnia a megyei gyermekvédelmi és szociális rendszer fenntartását, amelyet eddig 90 százalékban a kormány finanszírozott.

A sepsiszentgyörgyi elöljáró számításai szerint ezzel a rendszerrel a nagyon gazdag és a nagyon szegény önkormányzatok járnak jól, viszont elfogadhatatlan a társadalom gerincét jelentő közepes teljesítményű településeknek, mert ez a rendszer tovább mélyíti a szakadékot a települések között.

A pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint rekordösszeget, 46,6 milliárd lejt utalnak az idei állami költségvetésből a helyi önkormányzatoknak . Ez 22,4 százalékkal több mint 2018-ban és a helyi költségvetések összbevételének 60,5 százalékát teszi ki. Az áfa-begyűjtésből 11,1 milliárd lejt fordítnak a helyi költségvetések kiegyensúlyozására, ez 5,4 milliárd lejjel, azaz 95 százalékkal több, mint tavaly.

Mi a megoldás?

Antal Árpád új módszert ajánlott az egyenlőtlenségek korrigálására.Sepsiszentgyörgy polgármestere elmondta, hogy a Romániai Municipiumok Szövetségének eheti gyűlésén bemutatott egy tanulmányt, amelyet a Székelyföldi Közpolitikai Intézettel közösen készítettek, és amely rámutat, hogy egyes települések olyan konjunkturális körülmények között tesznek szert óriási bevételekre, amelyek nem saját teljesítményük eredménye. 

A tanulmány szerint az országban 96 település nyer a konjunkturális bevételekből, míg 3100 önkormányzat vesztese a rendszernek. Konjunkturálisan fejlődő önkormányzatként a bukaresti 1. kerületet hozta fel, ahol annak következtében folyik be óriási mennyiségű személyi jövedelemadó, hogy ott működik sok állami intézmény, és oda volt kénytelen bejegyezni székhelyét rengeteg multinacionális vállalat. Emiatt a főváros 1. kerületében az egy főre visszaosztott személyi jövedelemadó 9662 lej, ezzel szemben például Vaslui-ban 678 lej.

Hasonló a helyzet például Mioveni városban, amely a Dacia gyárnak köszönhetően nagy összegű állami támogatást kapott, és ilyen helyzetben van több nagyváros közvetlen közelében fekvő falu i – sorolta Antal Árpád. Elmondta, a leggazdagabb 50 romániai községnek akkora a személyi jövedelemadóból származó bevétele, mint a szegényebb 2062 községnek együttvéve.

„El kell dönteni, hogy az országnak van fővárosa, vagy a fővárosnak országa. Nem lehet, hogy egy egész ország kizárólag a főváros javát szolgálja” – véli Antal Árpád. A polgármester szerint az lenne igazságos, ha megszabnák a személyi jövedelemadóból befolyt összeg alsó és felső értékét, a nagyon magas jövedelemadó bevételekkel rendelkezőktől pedig a többletet elvennék, és újraosztanák a szegényebb települések között, így korrigálhatnák az egyenlőtlenségeket.

Hozzátette: ez a rendszer a kormánynak nem kerülne több pénzébe, viszont igazságosabbá válna a pénz elosztásának rendszere. Antal Árpád szerint javaslatát a municípiumok polgármestereinek többsége támogatta, viszont Bukarest ellenérdekelt volt, ezért a fővárosi polgármesterek kiprovokálták a kormánynál azt az ajánlatot, miszerint a tavalyinál több pénz maradna az önkormányzatoknál személyi jövedelemadóból, de cserébe többlet kiadásokkal járó feladatokat is át kellene vállaljanak az államtól, ami teljességében elfogadhatatlan.

Antal Árpád elmondta, hogy ha a kormány nem változtat jelenlegi elképzelésén, akkor a költségvetés parlamenti vitáján az RMDSZ módosító javaslatokkal fog élni.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?