Félretette a diplomáciát: kikelt Mugur Isărescu a kapzsisági adó ellen

A Román Nemzeti Bank (BNR) visszafogottságáról ismert kormányzója hevesen bírálta kedd este a kormány által január elsejétől bevezetett kapzsisági adót.

Mugur Isărescu néhány nappal azután foglalt állást a 2018/114-es sürgősségi rendeletbe foglalt adóügyi intézkedésekről, hogy a BNR hatástanulmányában megállapította: a pénzintézetekre kivetett új illeték miatt mindössze négy bank marad nyereséges 2019 végén.

„Meglepett minket ez a bolondság. Azt sem tudjuk, melyik végén fogjuk meg a rendeletet. (…) Az ünnepek előtt próbáltuk megérteni a kapzsisági adót. A szabadnapjainkat egy hatástanulmány elkészítésére használtuk. Ezt a tanulmányt az intézkedések bevezetése előtt kellett volna elkészíteni, de csak most kérték tőlünk” – fejtette ki sajtótájékoztatóján Mugur Isărescu.

A "kapzsisági adót" azoknak a pénzintézeteknek kell fizetniük, amelyek 2 százalékot meghaladó bankközi hitelkamatlábat (ROBOR) alkalmaznak. Az illeték a bank aktíváinak 0,1 százalékától indul és a ROBOR jelenlegi, 3 százalékot meghaladó szintjénél eléri a 0,3 százalékot. Az új adóról korábban az OTP Bank Románia makrogazdasági elemzőjét is kérdeztük.

A román jegybank veterán vezetője elmondta: Európa más országaiban is vetettek ki különadót a bankokra, de ezt nem a bankközi hitelkamatlábhoz kötötték. „Ez egy innováció” – jegyezte meg ironikusan. Ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy más országokban a kormány konzultált a bankszektor képviselőivel a különadó bevezetése előtt. A Dăncilă-kormány azonban ezt nem tette meg.

„Pedig ezt írja elő az alkotmány, ezt írják elő a törvények. (…) A kormány ehelyett az ünnepek táján előállt egy ilyen bombával, amit nehéz megérteni. (…) A bankoknak most sem világos, hogy ezt a kapzsisági adót hogyan alkalmazzák majd. Meg kell mondanom, hogy mi sem igazán értjük” – fogalmazott a kormányzó.

Mugur Isărescunak és a BNR igazgatótanácsa többi tagjának mandátuma idén jár le. Arra a kérdésre, hogy mihez kezd a megbízatása után, a kormányzó kijelentette: „erről majd a parlament határoz.”

Kapcsolódók

Kimaradt?