Szerbiában sikeres volt a 2018-as év

Jó évet zárt Szerbia 2018-ban, jelentősen csökkent az államadósság, a gazdasági növekedés pedig régiós szinten kiemelkedő – közölte Miladin Kovacevic, a szerbiai statisztikai hivatal vezetője a hét végén a Politika című belgrádi napilapnak adott interjúban.

Miladin Kovacevic rámutatott, hogy január elejére a szerb államadósság a bruttó hazai termék (GDP) 50,2 százalékára esett, míg egy évvel korábban a GDP 57 százalékát tette ki, de 2013-ban például 80 százalékos volt.

A GDP 2018-ban 4,4 százalékkal nőtt, és ezzel folytatódott a 2014-ben elindult, jelentős növekedés - emelte ki a statisztikai hivatal igazgatója, majd hozzátette, várhatóan az idei évben is folytatódik ez az emelkedés. Szavai szerint a gazdaság bővüléséhez hozzájárulhat a befektetések növekedése, amelyek tavaly a GDP 9,1 százalékát tették ki. Mint mondta, 2018-ban a szerb volt a térség második leggyorsabban növekvő gazdasága, csak a montenegrói bővülés előzte meg, amely 4,8 százalékos volt. Miladin Kovacevic ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a montenegrói államadósság nőtt, míg a szerb csökkent, a külföldi befektetések pedig Montenegróban csökkentek, míg Szerbiában emelkedtek.

A szerbiai statisztikai hivatal vezetője felhívta a figyelmet arra is, hogy a szerb ipari termelés 2 százalékkal, a feldolgozóipar 2,6 százalékkal, az építőipar 10,9 százalékkal, a mezőgazdasági termelés pedig 16,3 százalékkal nőtt 2018-ban. A kivitel 9 százalékkal, a behozatal pedig 13,5 százalékkal nőtt. Az infláció éves szinten 2,1 százalékos volt, amely megközelíti a 3 százalékos célértéket, amelytől mindkét irányban másfél százalékkal lehet eltérni.

Miladin Kovacevic arra is rámutatott, hogy a munkanélküliség az év végén csupán 11,3 százalékot tett ki, míg 2018 elején 14,8 százalékon állt.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?