Miniszter: még idén beindul a forgalom a Nyárádtő és Radnót közti autópályaszakaszon

Még az idén elkészül a Nyárádtő és Radnót közti, összesen 13,7 kilométeres két sztrádaszakasz, mondta kedden Lucian Şova szállításügyi miniszter, miután ellenőrző látogatást tett az Aranyosgyéres - Marosugra - Marosvásárhely közti 1-es és 2-es szakasz munkálatainál. 

A miniszter úgy nyilatkozott, noha a december elsejei nemzeti ünnepre nem is adják át az autópályának ezt a két szakaszát a kötelező formaságok elhúzódása miatt, még ebben az évben beindul a közlekedés a sztrádán. Lucian Şova értékelte azt az erőfeszítést, amelyet a nehézségek ellenére tesz a kivitelező olasz cég, az Astaldi annak érdekében, hogy a két szakasz időben kész legyen.

 

Az Aranyosgyéres - Marosvásárhely autópálya négy szakaszból áll: az első, 10,1 kilométeres szakasz Nyárádtőt Marosugrával köti össze, és csaknem teljesen kész van; a második, 3,6 kilométer hosszú szakasz Marosugra és Radnót között halad, ez is teljes egészében elkészült már; a harmadik, Radnót és Maroskece közti 17,9 kilométeres rész 57,8%-ban készült el, a negyedik, Maroskece és Aranyosgyéres közti 15,6 km-es szakasz pedig 18,3%-ban van meg. 

A PSD-ALDE kormány ideje alatt mindössze 54 kilométer autópályát adtak át a forgalomnak. Idén szeptemberben nyitották meg a forgalom előtt az észak-erdélyi autópálya Gyalu-Magyarnádas szakaszát. A Torda és Nagyenyed közötti 30 kilométeres szakaszt nyáron adták át. Tavaly 15 kilométer új sztrádaszakasz jutott az autósoknak. 

Kapcsolódók

Kimaradt?