Az Amazon egyik legforgalmasabb napján sztrájkolnak dolgozók


-A A+

Sztrájkba léptek pénteken az Amazon internetes áruház Madrid melletti logisztikai központjának dolgozói jobb fizetési és munkafeltételeket követelve.

A spanyol fővárostól mintegy 20 kilométerre, San Fernando de Henaresben található központban a nappali műszakban dolgozók 90 százaléka csatlakozott a munkabeszüntetéshez- közölte Eduardo Hernández, a CGT szakszervezet képviselője.

A munkavállalók kifogásolják, hogy a korábbi, áprilisban lejárt kollektív szerződés kedvezőbb volt számukra, ezért újratárgyalást követelnek, amelyben a cég garantálná a bérek inflációkövetését és a fizetett betegszabadságot egyebek mellett.

Az Amazon szerint a szakszervezet közlése nem felel meg a valóságnak, mert a dolgozók többsége felvette a munkát a madridi központban ezen a napon is. Továbbá hangsúlyozta, hogy versenyképes fizetést biztosítanak a helyi ágazati normáknak megfelelően, és dolgozóikkal a párbeszéd "nyitott és közvetlen".

A 2012-ben létesített logisztikai központ volt az első, amelyet a cégóriás létesített Spanyolországban. Mára mintegy 2400 munkavállalót foglalkoztat, közülük 1600 embert határozatlan idejű szerződéssel. A dolgozók idén már harmadszor léptek sztrájkba a kollektív szerződés miatt, most szándékosan Fekete Pénteken (Black Friday), ami a cég számára az egyik legforgalmasabb nap az évben. Arra készülnek, hogy a karácsonyi ünnepeket megelőzően még további öt napon tartanak munkabeszüntetést.

A sztrájkolók péntek délután felvonulást is terveznek, valamint, hogy élőlánccal veszik körbe munkahelyük épületét. A dolgozói megmozduláshoz csatlakozni kívánnak a Fekete Péntek ellen tüntető civilek is.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X