A bevásárlóközpontok városa lesz Szatmárnémeti

Kertmozival, amfiteátrummal rendelkező, lakóparkos bevásárlóközpont épül Szatmárnémetiben. A tízmillió eurós beruházás nyomán messze nem a megszokott, egyépületes plázában vásárolhatnak a szatmáriak jövő augusztustól.

Az újabb nagyszabású beruházás már év elejétől körvonalazódott Szatmárnémetiben, amikor az Auchan bevásárlóközpontok ingatlan-fejlesztő cége, az akkor még Immochan megkereste Kereskényi Gábor polgármestert, és nem csak szóban vázolták, hanem kész tervekkel is bemutatták, mit akarnak majd (a lehető legrövidebb időn belül) megvalósítani.

Az Immochan–ból időközben Ceetrus lett, ám ez mit sem változtatott a terveken – olyannyira nem, hogy pénteken ünnepélyes keretek között, Kereskényi Gábor polgármester és Maskulik Csaba városmenedzser jelenlétében hivatalosan is megnyitották az építkezést Károlyi úton, a városban már öt éve működő Auchan folytatásaként.

A több mint 7 hektáros területen első lépésben egy 10 000 négyzetméteres, strip mall jellegű bevásárlóközpont épül – sétaterekkel, parkokkal, játszóterekkel, sport- és biciklipályákkal, amfiteátrummal, mozikkal, ételudvarral és rengeteg zöldterülettel, ugyanis a beruházó szerint már nem csábító a szatmárnémetiek számára a klasszikus, egyetlen épületből álló bevásárlóközpont-tömb.

A tervek szerint a komplexum 2019 augusztusában nyitja majd kapuit, ám az építkezések itt nem állnak le, ugyanis három hektáros területen a bevásárlóközpontokhoz szervesen kapcsolódó, 300 lakásos lakópark is épül, természetesen szintén sok zöldövezettel, parkokkal, sétányokkal.

„A Ceetrus beruházása nemcsak egy újabb, komoly fejlesztés Szatmárnémetiben, hanem különlegesebb is, ugyanis rájuk az a jellemző – mondjam úgy: védjegyük –, hogy a megszokott bevásárlóközpontokkal ellentétben sokkal nyitottabb, szellősebb, zöldövezetekkel bőven rendelkező plázákat építenek. A bevásárlás mellett pedig elsősorban a kellemes kikapcsolódásra és a szabadidő nem csupán kellemes, de egészséges eltöltésére, a szabad levegőn való mozgás fontosságára helyezik a hangsúlyt, ami számomra, polgármesterként és aktívan mozgó ember számára is külön öröm” – mondta a Maszol megkeresésére Kereskényi polgármester.

Raluca Crişan, a Ceetrus országos vezetője elmondta: részletes piackutatás előzte meg a tízmillió eurós beruházást, amelynek során nem csak azt mérték fel, hányan laknak a mall vonzáskörzetében, hanem azt is, hogy például mennyi az itt élők tényleges keresete, hányan élnek a szatmáriak közül tartósan külföldön, illetve milyen népességnövekedésre, - illetve csökkenésre lehet számítani a régióban. „Folyamatosan nyomon követjük az ország városainak fejlődését és úgy láttuk: Szatmárnémetibe megéri befektetni” – összegezte.

Mikuláskor új mall nyílik

Ugyanezt gondolta a NEPI Rockcastle ingatlan-beruházó csoport is, csak valamivel korábban, hiszen ők december 6–án már meg is nyitják a negyvenmillió eurót kóstáló szatmárnémeti Shopping City kapuit, amelynek földszintén a Carrefour terpeszkedik majd 10 000 négyzetméteren, de marad bőven hely a világmárka-képviseleteknek is (kezdve a New Yorkertől az Orsayon, a Kenvelon, a Douglason át a DM–ig és Norielig), a többtermes filmszínháznak, a KFC gyorsétkezdének és az ezer férőhelyes parkolónak is.

Kapcsolódók

Kimaradt?