Jelentősen nőtt a költségvetés hiánya a harmadik negyedév végén


-A A+

16,8 milliárd lejre, azaz a nemzeti össztermék (GDP) 1,77 százalékára nőtt a költségvetés hiánya a harmadik negyedév végén. Ez 10 milliárd lejjel több, mint tavaly ugyanebben a periódusban - derül ki a pénzügyminisztérium által kedden közzétett adatokból.

Az idei nyolcadik hónap végén 14,6 milliárd lejes (1,54 százalékos) volt a deficit. Az év első kilenc hónapjában a bevételek 13,6 százalékkal nőttek a tavalyi esztendő hasonló időszakához képest, elérve a 205 milliárd lejt, azaz a GDP 21,7 százalékát.

A legnagyobb bevételnövekedést a társadalombiztosítási járuléknál regisztrálták (+37,3 százalék), miután ennek terhét év elejétől átruházták a munkáltatóról a munkavállalóra.  9 százalékkal javult az áfabegyűjtés a tavalyhoz képest, az ebből származó bevételek 2018 első kilenc hónapjában elérték a 42,4 milliárd lejt.

A jövedéki adókból 21 milliárd lej (a GDP 2,2 százaléka) gyűlt be, ez 7,9 százalékkal több, mint 2017 első kilenc hónapjában. Ugyanakkor a tavalyhoz képest 4,2 százalékkal több pénz folyt be a tulajdonra kivetett adókból és illetékekből.

Csökkentek az adóbevételek

A bérekre kivetett adókból származó bevételek viszont 25,3 százalékkal csökkentek, miután a jövedelmi adót 2018. január 1-jétől 16-ról 10 százalékra csökkentették. A kiadások 221,7 milliárd lejjel, azaz 18,4 százalékkal nőttek tavalyhoz képest, elsősorban a béremelések miatt.

A pénzügyminisztérium szerint a társadalombiztosítással kapcsolatos kiadások 12,5 százalékkal nőttek tavalyhoz képest, elsősorban annak tulajdoníthatóan, hogy a nyugdíjpont értéke 2017. július 1-jétől 1 000, 2018. július 1-jétől pedig 1 1000 lejre emelkedett, illetve, hogy a nyugdíjasoknak járó szociális juttatás 520 lejről 640 lejre nőtt.

A beruházások, amelyekbe beletartoznak a tőkekiadások és a kül- és belföldi alapokból finanszírozott fejlesztési programok, elérték a 15,2 milliárd lejt, ez 25,7 százalékkal több, mint 2017 azonos időszakában – közölte a minisztérium.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X