Káosz a brüsszeli reptéren: rengeteg járatot töröltek

Több mint száz járatot töröltek a csomagkezelők folytatódó sztrájkja miatt szombaton a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren.

A légikikötő szóvivője arról számolt be, hogy a szombati 550 járatból 110-et töröltek, az akció így az aznapi körülbelül 70 ezer utas ötödét érinti.

A munkabeszüntetés azt a nagyjából harminc légitársaságot érinti, amelyeknek a poggyászkezelését az Aviapartner földi kiszolgálócég végzi. Közöttük van a British Airways, az Easyjet, az Etihad, a KLM, a Ryanair és a Turkish Airlines is. A rossz munkakörülmények és a konzultáció hiánya miatt meghirdetett sztrájk csütörtök éjszakától vasárnap reggel 6-ig tart – tájékoztattak.

Az utasoktól azt kérték, hogy indulás előtt ellenőrizzék a repülőtér honlapján, indítják-e a járatukat, érkezzenek a szokásosnál korábban, és ha lehetséges, csak kézipoggyásszal utazzanak. Sajtóhírek szerint negyvenen töltötték az előző éjszakát a reptéren, mivel nem volt szállásuk a közelben, vagy csatlakozásra vártak.

Az Aviapartner vezetői szombaton is tárgyalóasztalhoz ültek a cég munkatársainak érdekeit képviselő szakszervezetekkel, eredményekről azonban egyelőre nem tudni. Pénteken mintegy 130 brüsszeli járatot kellett törölni a csomagkezelést végzők spontán munkabeszüntetése miatt.

Kapcsolódók

Kimaradt?