Ezekkel a nyugtákkal lehetett nyerni a szeptemberi sorsoláson

A 2018. szeptember 11-én kibocsátott, 875 lej értékű pénztárszalagok bizonyultak nyerőnek a vasárnap tartott nyugtalottó-sorsoláson.

A sorsoláson a 2018. szeptember 1-je és 30-a között kiállított kasszabonok vehettek részt. A nyereményalap ezúttal is egymillió lej, amelyet legfeljebb száz nyertes között osztanak szét. Ha száznál több nyertes nyugtát regisztrálnak, ezek között újabb sorsolást tartanak.

A sorsolás eredményeit közzéteszik a pénzügyminisztérium (MFP), az Országos Adóhatóság (ANAF) és a Román Lottótársaság (CNLR) honlapján. A nyereményigényléseket az eredmény közzétételétől számított harminc napon belül lehet benyújtani az adóhatóság bármely területi kirendeltségénél.

Ugyancsak vasárnap a lottótársaság egy második sorsolást is tartott, amelyben százra korlátozta a szeptember 16-án kihúzott nyugtalottó nyerteseinek számát. A szeptemberi húzáson az augusztus 1-je és 31-e között kiállított nyugták vehettek részt. Az első húzáson a 2018. augusztus 21-én kibocsátott, 60 lej értékű pénztárszalagok bizonyultak nyerőnek.

A törvényes 30 nap alatt benyújtott nyerő pénztárszalagok összesítésekor kiderült, hogy összesen 575 igénylés érkezett, ami meghaladja a szabályzat által előírt maximális számot (100 díj). A nyertes 100 nyugtát két napon belül feltöltik az Országos Adóhatóság (ANAF) honlapjára.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?