Sepsiszentgyörgyön az infláció mértékével emelik a jövő évi adókat

Sepsiszentgyörgyön jövő évben 1,3 százalékkal, azaz az infláció korábban megállapított mértékével emelkedik a helyi adó. Sztakics Éva alpolgármester a sajtónak elmondta: az önkormányzat nem emeli az ingatlan- és területadókat, viszont kiegészítik az infláció mértékével. Erre a törvény kötelezi az önkormányzatokat.

A sepsiszentgyörgyi lakosok - akárcsak idén -, az utcájuk A, B, C vagy D jelzésű adózási besorolása alapján fizetik a helyi adókat. Mint ismert, Sepsiszentgyörgyön 2016-ban vezették be azt a módszert, hogy az alapján kell kisebb vagy nagyobb adót fizetni, hogy az adott utcában milyen minőségű az infrastruktúra állapota, nem csak az alapján, hogy az ingatlan milyen távol van a városközponttól. Az utcák adózási besorolásakor figyelembe veszik az út, járda, közvilágítás, csatornázás állapotát, a városközponttól, illetve ipari övezettől való távolságot és közbiztonság minőségét.

Sztakics Éva elmondta, az utcák adózási besorolását évente felülvizsgálják, annak függvényében, hogy történtek-e újabb beruházások, de ha tudják, hogy egy adott utcában nagyobb munkálatra fog sor kerülni, ami zavarja az ott lakók kényelmét, akkor abban az évben az utcát egy alacsonyabb adókategóriába sorolják. Az alpolgármester hozzátette, a jövő évre érvényes adózási rendről és adóövezeti besorolásról szóló tanácshatározatokról közvitát szerveztek, ezek a városháza honlapján tanulmányozhatók, a lakók október 17-ig fogalmazhatják meg észrevételeiket.

Kapcsolódók

Kimaradt?