Nagy könnyítést kaphatnak az adócsalók

Meg kell szüntetni azt az állapotot, hogy az állam egy olyan struktúra, amely az üzletemberek ellen harcol - nyilatkozta kedden Eugen Teodorovici. A pénzügyminiszter hozzátette: támogat "minden európai megoldást", amely az okozott kár megtérítését célozza. 

A pénzügyminiszter elmondta: a kormány év végéig kidolgoz egy, a fejlett európai államok szintjén álló jogszabályt az adócsalásra vonatkozóan. Ennek alapelve szerint "a román államnak az kell hogy legyen a célja, hogy visszaszerezze az okozott kárt, nem feltétlen az, hogy felfüggesszék a cég tevékenységét, vagy börtönbe zárják a tulajdonost" - hangoztatta Teodorovici a szenátusban. 

A parlament előtt lévő vonatkozó törvény egyik módosítása szerint, ha az adócsaláson kapott személy a bírósági tárgyalás megkezdése előtt teljes egészében megtéríti az okozott kárt, 20 százalék kamattal és a késedelmi kamatokkal együtt, akkor, egyetlen alkalommal, eltekintenek a bűnvádi eljárástól. 

Kapcsolódók

Kimaradt?