RMKT vándorgyűlés: megtakarításokra ösztönöznek a közgazdászok

„A 21-ik század az online fejlesztéseké, az informatikai szektoré és azoké a vállalkozóké lesz, akik mernek nagyot gondolni” – összegezte a választ Gyerkó László a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) elnöke a Sepsiszentgyörgyön hétvégén megszervezett közgazdász vándorgyűlés címében feltett kérdésre, hogy kié lesz a 21-ik század? Az RMKT éves legjelentősebb eseményén, a kilenc plenáris és hat szekció előadás mintegy 30 előadója és a több mint 260 résztvevő a vállalatok versenyképessége témája körül tanácskozott.

A házigazda Bogdán Laura, a közgazdász társaság háromszéki szervezetének elnöke rámutatott: az volt a céljuk, hogy széleskörű szakmai konzultációt alakítsanak ki a versenyképesség témája körül, és a kétnapos rendezvényen résztvevők inspirációt kapnak az előadóktól. Hozzátette: sokan, 267-en regisztráltak a Székely Mikó Kollégiumban megrendezett vándorgyűlésre, ami azt bizonyítja, hogy Székelyföldön a vállalkozók, közgazdászok és fiatal szakemberek részéről is erős az igény az ilyen rendezvények iránt.

Sepsiszentgyörgy alpolgármestere, Tóth Birtan Csaba köszöntő beszédében emlékeztetett, hogy legutóbb nyolc éve szervezett vándorgyűlést a háromszéki megyeszékhelyen az RMKT, ezidő alatt sokat változott a város. Mivel a külső szem mindig másként lát, az alpolgármester felkérte a résztvevőket, hogy jelezzék a városvezetésnek, mit kellene még változtatni. „Sepsiszentgyörgy is keresi a helyét a 21. században. Stratégiánk, hogy a nagy hozzáadott értékű vállalkozásokat támogatjuk, ezért az önkormányzat visszatéríti az ingatlan és területadó egy részét azoknak a helyi vállalkozóknak, akik nagy hozzáadott értékű gazdasági tevékenységet végeznek”, mondta az alpolgármester, aki értékelte a közgazdász társaság tevékenységét. Szavai szerint a közgazdászok inspirálják a sepsiszentgyörgyi városvezetést és aktívan részt is vesznek benne.

A Romániai Magyar Közgazdász Társaság elnöke, Gyerkó László rámutatott, hogy a gazdasági válságból sokat tanultak a gazdasági szakemberek. Megváltoztak a banki politikák is, elemzőbb lett az üzleti tevékenység, ugyanakkor a közgazdászok továbbra is óvatos és átgondolt költekezésre intenek, hiszen tapasztalatok szerint gyakran olyan dolgokra költenek az emberek, amikre nincs is föltétlenül szükségük. Ugyanakkor több szakember előadásában takarékoskodásra, a nyugdíjas évek önerőből való megalapozásának fontosságára intették a családokat. Gyerkó László szerint a vállalkozásoknál szükséges a technológia fejlődésének követése és az innovatív megoldások alkalmazása.

A „Versenyképesség 2020 – kié legyen a XXI. század? ” címmel szervezett kétnapos Közgazdász Vándorgyűlésen hat tematikus szekcióban arról tanácskoznak, hogy a pénzügy, az ügyviteli informatika, a mezőgazdaság, a turizmus, a marketing és a „fintech”, azaz pénzügyi technológia milyen módon tud hozzájárulni a vállalatok versenyképességének javításához.

A következő időszakban a Maszol gazdaság oldalán részletesen is beszámolunk az RMKT vándorgyűlésén elhangzott előadásokról.

Kapcsolódók

Kimaradt?