Románia az egyetlen olyan európai ország, ahol 10 éven keresztül 1 km autópálya sem épült

Románia az egyetlen olyan európai ország, amelynek nem sikerült egyetlen kilométer autópályát sem építenie 1990 és 2000 között - emlékeztet a Ziarul Financiar. 1990-ben az országban 113 kilométer autópályát tartottak számon, és ez csupán 2000 után bővült.

2000 és 2005 között sikerült 228 kilométerre feltornázni ezt a számot, miközben más európai országban a bővülés jóval nagyobb léptékű volt. Az említett időszakban például Spanyolországban 2383 kilométer autópálya épült, a spanyol hálózat így elérte 2005-re a 11 432 kilométert. Magyarország 1990-ben 267 kilométer autópályával startolt, ez 2005-re 859 kilométerre bővült. Még Bulgária is lepipált bennünket: a 273 kilométer mellé 2005-re sikerült 58 kilométert hozzátenni.

Romániában 2005-től szintén lassú üzemmódban épültek az autópályák, a leghosszabb szakaszt 2010-2014-ben sikerült megvalósítani: 332 kilométerről 683 kilométerre bővült az autópálya-hálózat. 2015-re Romániában mindössze 747 kilométer sztráda állt az autósok rendelkezésére, miközben ez a szám Spanyolországban 15 336, Franciaországban 11 599, Németországban 12 993, Olaszországban 6 943, Magyarországon 1 884 kilométer. 1990 és 2015 között a spanyolok, a franciák, a portugálok, a németek, a magyarok, a lengyelek tudták a legerőteljesebben bővíteni sztrádahálózatukat.

Bulgáriában 2015-ben 734, Csehországban 776 kilométer autópálya állt a gépkocsik rendelkezésére.

A sztrádák hiánya miatt csak a közelmúltban hatalmas befektetéstől esett el Románia: a BMW inkább Magyarországot választotta legújabb gyárának helyszíneként. A befektetés több mint egymilliárd euró, és minimum ezer munkahelyet jelent - de nem Románia számára.  

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?