Erdélyből Tibetbe, Kőrösi Csoma Sándor nyomában: 103. nap – december 12.


-A A+

Eljutottam Bostanabadba. Az elmúlt két napon nagyon jól haladtam, tegnap 44 185 lépést, 34,33 kilométert tettem meg. Ma jobb a kedvem, mint az elmúlt napokban, részben amiatt, hogy végre ragyogó napsütés volt, az országúttól délre, a távolban hóborította hegylánc magasodik, kedvem volna közelről megnézni. 

Bostanabad külvárosában megszólítottam egy iskolázottnak látszó fiatalembert, arról érdeklődtem tőle, van-e szálloda a városban. Nem csalódtam, jó angolsággal válaszolt, sőt, felajánlotta, hogy elfuvaroz a szálláshelyre és még annak tulajdonosával is beszélt, nehogy az felárat számítson fel nekem, látván, hogy külföldi vagyok. Újsütetű ismerősöm elmondta, két szálloda van a városban, ő abba vitt el, amelyet jobbnak gondol. 

Hálás vagyok neki ezért, bár nehezemre esik elképzelni egy ennél ótvarabb helyet, bár eddigi tapasztalataim azt mutatják, nincs olyan, az utolsó bánya béka feneke alatti nívójú iráni szállás, amit egy másik alul ne tudna múlni. Az árával ugyanakkor elégedett vagyok, 500 ezer riál, ennyibe került a belépő a tabrizi Kék Mecsetbe, igaz, az nagyon túl volt árazva. 

Bostanabadi ismerősömmel elválás előtt telefonszámot cseréltünk, holnap reggel körbevezet a városban. Úgy tűnik, rámmosolygott a szerencse, szálláshelyemtől pár száz méterre egy termálfürdő van, melynek vize ásványianyag tartalma alapján állítólag világszinten különlegesnek számít.  

A tegnapi nap egy nemvárt örömteli pillanatot hozott. Felhívott telefonon az a honfitársam, világot járt utazó, akivel a közelmúltban durva vitába keveredtem a Facebookon, ami nagyon felzaklatott. Azért keresett meg, hogy felajánlja a segítségét, amit örömmel fogadtam. Össze is hozott egy teheráni ismerősével, aki jól beszél magyarul, s rögvest felajánlotta, hogy vendégül lát, ha a fővárosba érek. Az egész történést ajándékként éltem meg, megerősítéseként annak az elképzelésemnek, hogy az emberi alaptermészet a jóság, a jóindulat és a segítőkészség. 

Amikor az utcán vagy egy boltban nekem szegezik a „Where are you from?” (Hova valósi vagy?) kérdést, vagy azt mondom, magyar vagyok, vagy, hogy Romániából jöttem, mindkettő egyformán igaz. Egy tebrizi büfében a pultos lánynak az utóbbi verziót válaszoltam, mire ő visszakérdezett: Jó-jó, Romániából, de melyik országból? Úgy tűnik, nem csak az amerikaik fejében nagy a homály Európát illetően. (A korábbi blogbejegyzések itt olvashatók.) 

 

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X