Erdélyből Tibetbe, Kőrösi Csoma Sándor nyomában: 100. nap – december 9.


-A A+

Tabriz a mai úticélom. Kereken 100 napja vagyok úton. Jelen pillanatig 3.360.574 lépés a mérlegem, 2.631,97 kilométert tettem meg gyalog.

Iránról mindenkitől csupa jót hallottam, rám azonban egyáltalán nem tesz jó benyomást. Önkéntelenül is összehasonlítom Törökországgal, amiből nagyon rosszul jön ki, sokkal elmaradottabbnak, rendezetlenebbnek, szegényebbnek tűnik, ha nem tudnám, meg nem mondanám, hogy a világ egyik vezető kőolajexportőre. Ebben természetesen nagy része van annak, hogy hosszú ideje kereskedelmi és pénzügyi embargó alatt áll, amit az Egyesült Államok hirdetett ellene.

Utazók számára ennek talán legkellemetlenebb vetülete az, hogy Iránban nem lehet használni a világ más országaiban elfogadott bankkártyákat, például a Visát és a Mastercardot, ezért aztán az embernek annyi készpénzzel kell átlépnie a határt, amennyiről feltételezi, hogy fedezni fogja itteni tartózkodásának a költségeit.

Hogy a gazdasági embargó pontosan miben áll, mire terjed ki, arról nem tudtam pontos információkat szerezni az internetről, tény azonban, hogy mindazon országok közül, ahol eddig megfordultam, Iránban érezhető legkevésbé a globalizáció. Rengeteg a bankfiók, de kizárólag helyi pénzintézetek kirendeltségei, nemzetközi kereskedelmi- és gyorsétkezde hálózatok nincsenek, a boltok polcain fel lehet fedezni nemzetközi márkákat, de nagyságrendekkel kevesebbet, mint Törökországban, az EU-s tagállamokról nem is beszélve.

Olvastam, hogy nemrég Trump kijelentette, aki Iránnal kereskedik, az nem fog az USA-val. Ennek fényében számomra meglepő, hogy két amerikai világmárka, a Coca-Cola és a Pepsi jelen van az országban, igaz, licenc alapján gyártják őket. Kíváncsi vagyok, hogy vajon humanitárius megfontolásból nem fosztja meg az amerikai kormányzat az irániakat a két gigavállalat löttyeitől, avagy épp ellenkezőleg, egyfajta alternatív hadviselés az, hogy azokkal itatják őket.

Az iráni egyébként ügyes népség, legyártanak maguknak mindent, amihez Nyugatról nem tudnak hozzájutni. Életemben annyi hamis Levi’s és Lee farmert nem láttam még egy rakáson, mint az iráni bazárokban, pedig a teherániban nem is jártam még, fél kilométerről látszik, hogy silány minőségű hamisítványok. Saját kólájuk is van, Zam Zamnak hívják, az üveg dizájnja a Pepsire hajaz, az íze elfogadható. 

A gépkocsipark elképesztően elavult, az autók többsége egy guruló roncs, rozsdaette alvázzal, sűrű, szürke kipufogógázt eregetnek. Ha holnaptól, mondjuk, csak Euro 3 katalizátorral felszerelt gépkocsik közlekedhetnének, kiürülnének az iráni országutak. Rengeteg az autószerelő műhely, lehet munkájuk bőven. A Logan azon ritka modern modellek közé tartozik, melyekből elég sok fut, itt Renault Tondar a nevük. Nem tudom, hogy a pitești-i gyárban készülnek-e, egy helyi ismerősöm szerint igen.

 

Ugyanazon ismerősöm elmondása szerint egy liter benzin ára 25 dollárcent körül van úgy, hogy nemrég 50 százalékkal drágították meg. Az alacsony üzemanyagárnak tudható be, hogy európai mércével mérve a személyszállítás nagyon olcsó, százával lehet látni taxikat.   (A korábbi blogbejegyzések itt olvashatók.) 

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X