Erdélyből Tibetbe, Kőrösi Csoma Sándor nyomában: 96. nap – december 5.


-A A+



Ey Oghli a mai úticélom. Tegnap elégedetten állapítottam meg, hogy itt enyhébb az idő, mint a határ mentén húzódó hegyek túlsó, törökországi oldalán, a platánokon rengeteg még a levél, őszies a hangulat. Ma reggelre aztán ide is megérkezett a tél, reggel sűrű pelyhekben hullott a hó. Most is szállingózik még, de el is olvad azonnal, mivel a hőmérséklet bőven 0 fok felett van.

Khoyban egy kétcsillagos szállodában éjszakáztam. Elnézve a komfortszintjét, nem tudom elképzelni, hogy milyen lehet egy egycsillagos szálloda Iránban, de olyan nagyon nem is vagyok kíváncsi rá. A szállásomról annyit, hogy két zuhanyzóhelyiség van a folyosón, a jobb állapotban levőben az ablaknyílás nylonnal van befedve, az egyik sarkát lengeti a szél. Hozzá vagyok szokva a tábori körülményekhez, különösebben nem zavar, meg aztán 600 ezer riálba kerül egy éjszakára, kevesebb, mint 5 euróba, ennyi pénzért nem lehetnek különösebb igényeim.

Tegnap vásároltam egy iráni telefonkártyát. Miután elém tette a szerződést, az eladó megkért, hogy nyomjam rá a mutatóujjamat egy pecsétpárnára, majd pedig az ujjlenyomatommal hitelesítsem a szerződést. Mostanáig azzal a meggyőződéssel éltem, hogy értelmes az arckfejezésem, ha szemüveget viselek, akkor kifejezetten értelmiséginek tűnök, egy kolozsvári művelődési folyóirat vezető munkatársa szerint székelyföldi múzeumigazgatónak nézek ki, ezért aztán meglepődtem, hogy Khoyban, ami nem tűnik épp a szellem fővárosának, analfabétának néznek. Aztán kiderült, nem erről van szó, hiszen alá is kellett írnom a papírt, az ujjlenyomatozás itt a szerződéskötési procedúra része.

Iránban ugyanolyan barátságosak az emberek, mint Törökországban, s ugyancsak a közös fotózás a mániájuk, amihez elegendő ok számukra, hogy eltöltöttünk három percet egymás társaságában. A telefonkártya vásárlás záróakkordja egy hármas szelfi elkészítése volt, de van már közös fényképem egy kifőzde alkalmazottjával is.

A nyelvtudás tekintetében túltesznek a törökökön, igaz, ez nem nagy művészet, a semmit nem nehéz felülmúlni. Bár Khoy egy isten háta megetti, turisták nem járta város, viszonylag sok fiatal gügyög valamicskét angolul, de találkoztam olyan javakorabeli férfivel is, aki meglepően jól beszélt.

Iránban a közösségi média nem elérhető, ezért aztán nem látom az útinaplómhoz fűzött bejegyzésket és a Messenger-üzeneteket, s válaszolni sem tudok rájuk. Bárki szeretne velem kommunikálni, megteheti e-mailben, a címem: pengoz@hotmail.com. (A korábbi blogbejegyzések itt olvashatók.) 

 

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X