Erdélyből Tibetbe, Kőrösi Csoma Sándor nyomában: 40. nap – október 10.


-A A+

Ismét voltam az orvosnál, azt mondja, a vérvizsgálat eredménye elég jó lett, a fertőzést okozó baktériumok koncentrációja viszonylag alacsony a szervezetemben. Jövő keddre visszarendelt egy utolsó ellenőrzésre, remélem, hogy szerdán útra kelhetek.

Ha úgyis Ankarában kell időznöm, legalább megnézem a várost. Az ismerkedést Musztafa Kemál Atatürk mauzóleumával kezdtem. Azt már eddigi utam során is lehetetlen lett volna nem észrevennem, hogy a Törökök Atyját, ezt jelenti ugyanis az Atatürk, egészen elképesztő össznemzeti rajongás övezi, mely egy európai szemében akár személyi kultusznak tűnhet.

Nem emlékszem, hogy láttam volna olyan iskolát, melynek udvarán ne lett volna ott a katonaként és politikusként is kiemelkedő Atatürk aranyozott mellszobra, vagy olyan városban, ahol ne állna emlékműve, de a képe ott van boltok kirakatában, irodák falán, szigorú tekintettel figyeli az éttermek, teázók vendégeit. Jártam olyan faluban, ahol tucatnyinál több példányát számoltam meg köztéren elhelyezett arcmásának, bronzba öntve, zászlóra, plakátra nyomtatva.

Megéltem a Ceaușescu-éra legsötétebb éveit, amikor nemcsak a kondukátornak, hanem feleségének, a félanalfabéta akadémikus Elenának is hozsannázott az egész ország. A román diktátor házaspár groteszkbe hajló személyi kultusza és az Atatürk személye felé irányuló felfokozott, szinte vallásos tisztelet között alapvető különbséget látok: előbbi teljesen mesterséges, az államhatalom által generált és fenntartott jelenség volt, ellenben a modern Törökország megteremtőjét valós tisztelet övezi, ami ráadásul indokolt is.

Még a szultáni hadsereg tisztjeként oroszlánrésze volt abban, hogy az 1915-ös gallipoli csatában a török csapatok presztízsvesztéssel együtt járó, súlyos vereséget mértek az angol-ausztrál-új zélandi expedíciós hadseregre. A világháborút követően a Törökország Antant általi megcsonkítását megakadályozó függetlenségi háború vezéralakja volt, neki köszönhetően nem lett török Trianon.

A békekötés után, immár államelnökként, radikális modernizációt hajtott végre, európai arculatot szabott az elmaradott Törökországra: az iszlám törvénykezést az európai jogrenddel helyettesítette, az arab ábécét latinbetűsre cserélte, betiltotta a hagyományos fez viselését. Atatürknek köszönhetően a török nők hamarabb kaptak szavazati jogot, mint a svájciak. A magyar történelemben talán csak Szent István volt annyira korszakos személyiség, mint a törökben Atatürk.

A méreteit tekintve impozáns, stílusában visszafogottam ünnepélyes ankarai mauzóleum nemzeti zarándokhely. Ottjártamkor a kínaiak mellett kisiskolások tették ki a látogatók zömét, egy népes delegáció pedig épp koszorút helyezett el. A mauzóleum azok számára is érdekes lehet, akiket jottányit sem érdekel a török történelem, a helyszínét ugyanis jó érzékkel választotta ki a tervezője, Ankara központi részén, egy dombon áll, pompás kilátás nyílik belőle a török fővárosra.   (A korábbi blogbejegyzések itt olvashatók.)

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X