Erdélyből Tibetbe, Kőrösi Csoma Sándor nyomában: 39. nap – október 9.


-A A+

Tegnap orvosnál voltam Ankarában, megvizsgáltatni a lábam. A diagnózis bakteriális fertőzés, aminek az okát nem sikerült azonosítani, de annyira nem is fontos. Egy orvos barátom azt mondja, egy szabad szemmel nem látható mikrosérülés is lehet a fertőzés forrása.

A tegnapi nap a pihenésről szólt, szedem a gyógyszert, a lábam állapota pedig máris szemmel láthatóan javult, remélem, hogy minél hamarabb útra kész lesz. Bár egyrészt nem örülök annak, hogy betegség hátráltat, azt el kell ismernem, hogy a lehető legkedvezőbb helyen és időben tört rám. Egy magyar-török házaspár, Balázs és Elif vendégszeretetét élvezem, akik olyan szinten törődnek velem, mintha ezer éves barátság fűzne hozzájuk, jobb kezekben nem is lehetnék.

Az egész út, s különösen az ehhez hasonló helyzetek alázatra tanítanak, arra, hogy nem lehet mindent akarással megoldani, vannak szituációk, amikor meg kell adnom magam a körülményeknek, s a legjobb, amit tehetek, hogy pozitívumot keresek a szándékaimat keresztező történésekben.  Jelen esetben ez nem is olyan nehéz, hiszen egy otthonos, védelmező közegben átadni magam a gondtalan semmittevésnek, feltöltődni az előttem álló útra egész kellemes.

Annak kifejezetten örülök, hogy a problémát nem túlterhelés okozta, nem a magamnak diktált tempó volt erőltetett. Az elmúlt napokban rengeteg jókívánságokat, konkrét tanácsokat tartalmazó, segítséget ajánló üzenetet kaptam. Jól estek a figyelemnek ezek a megnyilvánulásai, ez is pozitív hozadéka a betegségnek.

Korábban nem jártam Törökországban, s be kell ismernem, hogy nem épp valósághű elképzeléseim voltak róla, de szerintem nem vagyok ezzel egyedül. Romániában elképesztő ritmusban kellene fejlődnie az úthálózatnak ahhoz, hogy 20 éven belül elérje a jelenlegi törökországi szintet, Ankara pedig infrastrukturálisan, urbanisztikailag közelebb áll Nyugat-Európához, mint bármelyik közép-kelet-európai főváros.

 

A kórház, ahol megvizsgáltak, nyugodtan lehetne Frankfurtban vagy Milánóban, a szakorvosi konzultáció pedig 180 török lírába, mintegy 150 lejbe, 9000 forintba került. Kolozsváron ugyanezért a szolgáltatásért 200 lejt kellett volna fizetnem, igaz, odahaza van olyan opció is, hogy az állami ellátórendszerben kérek időpontot, s valamikor november végén, december elején kerülök sorra, persze, ha vagyok olyan szerencsés, és megérem. (A korábbi blogbejegyzések itt olvashatók.)

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X