Erdélyből Tibetbe, Kőrösi Csoma Sándor nyomában: 13. nap – szeptember 13.


-A A+

Ha néhány nappal korábban azt mondja valaki, hogy rövidesen a bukaresti magyar nagykövet rezidenciáján fogok ebédelni, akkor valószínűleg kinevetem. Mégis ez történt, Zákonyi Botond ugyanis egy kollégája révén meginvitált egy ebéddel egybekötött beszélgetésre. Nem várt megtiszteltetés volt, örömmel tettem eleget a meghívásnak.

Figyelmeztettem a követség munkatársát, hogy utam jellegéből fakadóan nem tudok a diplomáciai protokollnak megfelelő öltözékben megjelenni, de ez nem volt akadály, egyébként is feltételezték, hogy öltöny és nyakkendő nélkül keltem útra. Kellemes hangulatú, kötetlen beszélgetéssel töltöttünk el körülbelül két órát, az ebédről pedig csak szuperlatívuszokban tudok nyilatkozni, s ennek semmi köze az udvariaskodáshoz, amit ki nem állhatok.

Kellemes meglepetés volt, hogy a kortárs erdélyi irodalomból is van közös olvasmányélményünk a magyar diplomácia romániai első emberével, mindketten ismerjük Eginald Schlattner Vörös kesztyű című regényét. Külön élmény volt belülről megszemlélni a nagyköveti rezidenciát, a nagynevű Cantacuzino család egykori villáját, melyet a magyar állam a két világháború között vásárolt meg. Tudtak élni a román arisztokraták, a szépérzékükkel sem volt baj. Nagykövet úr, ez úton is köszönöm a meghívást!

 

A mai nappal vége a dőzsölésnek, holnap reggel indulok Giurgiu, a Duna felé. (A korábbi blogbejegyzések itt olvashatók.)

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X