A mozgáshiány zsugorítja az agyat

A szedentáris, ülő életmód nem tesz jót egészségünknek, ezt már korábbi cikkünkben is összefoglaltuk. A legújabb kutatások nemrég kiderítették, hogy a mozgáshiány összezsugorítja az agyat. A mipszi.hu ismertette röviden a Neurology szaklapban megjelent tanulmányt. 

A Bostoni Orvosi Egyetem nagyszabású kutatásában közel 1600 ember orvosi adatait elemezték, akiket húsz éven keresztül nyomonkövettek. A résztvevők az 1970-es évek végén és az 1980-as évek elején futópados állóképesség felmérésen vettek részt, életkoruk ekkor 31 és 49 év közé esett. 1998. és 2001. között egy sor agyi MR-vizsgálaton és neurológiai teszten estek át a kutatásban önkéntesen részt vevő tesztalanyok. Az eredmények azt mutatták, hogy azok az emberek rendelkeztek 20 évvel később a legkisebb térfogatú aggyal, akiknek a kezdeti felmérés során a legrosszabb volt a fizikai állóképessége. 

A kutatás szerint az ülő életmód elősegíti az öregedési folyamatot, felgyorsítva ezzel az agy zsugorodásának sebességét. Éppen ezért nagyon fontos, hogy középkorú embereknek jó legyen az állóképességük, ha idősebb korban egészségesek szeretnénk maradni.

Az agy zsugorodása jelentős tényező az időskori kognitív hanyatlás, demencia, sőt akár a korai halálozás bekövetkezésében is. Minden ember agya zsugorodik az életkor előrehaladtával, ez az öregedési folyamat természetes velejárója. A kutatás azonban arra utal, hogy a testmozgás mennyisége meghatározza ennek a zsugorodásnak a sebességét. A kutatók szerint a jelenség egyik oka az lehet, hogy a testmozgás csökkenti a vérnyomást, ezáltal mérsékli az agy megterhelését.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?