Miss Best Body – újabb nemzetközi díjat nyert a gyimesközéploki szépség

Bejrútban a Queen of Nations elnevezésű szépségversenyen szerepelt kiemelkedően jól a Csíkszeredában élő, gyimesközéploki Blága Tünde. A szépségversenyzésben már sok tapasztalatot szerzett lány ezúttal Magyarországot képviselte a világversenyen, amelyen 40 ország szépei mérették meg magukat.

A Queen of Nations versenyről két díjat is elhozott Blága Tünde, ő lett a Miss Photogenic és a Miss Best Body. Ugyanakkor a szépségkirálynői címért folytatott versenyben a legjobb hét között végzett.

„A verseny előtti felkészülés 16 napot tartott Bejrútban, nagyon sok hasznos dolgot tanultam, de természetesen maradt időnk kikapcsolódásra is” – számolt be a Maszolnak az élményeiről a díjazott versenyző, aki ezt megelőzően, tavaly decemberben egy fülöp-szigeteki versenyen Romániát képviselte.

Mint megtudtuk, a bejrúti versenyre nem castingon keresztül jutott ki, hanem a verseny magyarországi kapcsolattartói, az Exclusive Event kérte őt fel személyesen, hogy képviselje az országot. Hozzátette, kapott már negatív megjegyzéseket azzal kapcsolatban, hogy két különböző országot is szokott képviselni más-más versenyeken, azonban saját bevallása szerint Magyarországot szívesebben képviseli.

„Ezek a versenyek megtanítanak arra, hogy ne adjam fel, és elérjem azt, amit szeretnék. Ha sikereket érek el, akkor onnantól kezdve szabad a pálya a jótékonyság felé, ami miatt ezt az egészet csinálom. Ez a világ ugyanis annyira a pénzről és az ismeretségekről szól, hogy amikor valóban sikerül elérnem valamit az adottságaimmal, az jó visszaigazolás arra, hogy nem hiába tűztem ki magam elé ezeket a célokat” – fejtette ki a modell-szépségversenyző, aki a Tiara Ékszerboltnak és a Kolumbán Optikának hálás ezúttal, hogy a versenyen viselt ékszerekkel és napszemüvegekkel támogatták.  

Blága Tünde hamarosan modelltanfolyamot indít Csíkszeredában, amelyre várja azoknak a lányoknak a jelentkezését, akiket érdekel az önismeret, a sminkelés, a színpadi mozgás, érdekességek a szépségversenyekről és a fotózásokról, öltözködési tanácsadás, interjúadási szabályok, illetve a kamera előtti mozgás.

A gyimesközéploki lányt korábban szépségének titkairól is faggattuk egy interjúban.

Kapcsolódók

Kimaradt?