Daubner Anna divattervező volt a Blogdíler meghívottja

A Blogdíler 9. rendezvényén Daubner Annával, az Anna Daubner tervezőjével ismerkedhettek meg az érdeklődők. Az Országos Magyar Diákszövetség és az 1568 Bistro támogatásával létrejött rendezvényen kiderült, milyen a Daubner-kék, mi a különbség a fast fashion üzletek és a kis márkák között, illetve az Anna Daubner márka világába is betekintést nyerhettünk.

Daubner Anna az első kérdésre válaszolva elmondta, mindig is ezzel akart foglalkozni, a szülei pedig szerencsére hagyták neki. Miután elvégezte a Moholy-Nagy Művèszeti Egyetem textil szakát, Londonba költözött, ahol olyan luxusmárkáknál dolgozott mint a Miu Miu és a Maison Martin Margiela miközben hasznos tapasztalatot szerzett. Hazaköltözése után 2014-ben alapította meg az Anna Daubner márkát. „Nem vagyok jó a márkanevek kitalálásában” – árulta el, majd hozzátette: a budapesti Daubner cukrászda miatt is választotta a saját nevét márkájához, hiszen a név már ismerősen csenghetett az embereknek.

Daubner Anna más tervezőkkel karöltve nyitotta meg 2017-ben a Punch Store-t Budapesten, ahol az oda betérők nemcsak megvásárolhatják az Anna Daubner és a Lindamelinda ruháit, az Anna Amélie bőrtáskáit, a dorivisy ékszereit és a Vecsei Millinery kalapjait, hanem leülhetnek egy kávéra is a tervezőkkel. „Nagyon jó ötlet volt ez a bolt. A vásárlóknak is sokkal kényelmesebb, ellentétben egy showroommal, aminek néha túl intim hangulata volt. Ebben a boltban bevonzzuk egymás vásárlóit, s mivel mi magunk áruljuk a saját termékeinket, kiokítjuk egymást a másik kollekciójáról”.

Az Anna Daubner a Forbes Life téli lapszámában is megjelent, ennek kapcsán a márka megálmodója elmondta, hogy így olyan emberek is megismerték a nevét, akik nem feltétlenül olvasnak divatmagazinokat.

Fast fashion vs. kis márkák

Tamás Endre, a beszélgetés moderátora a fast fashion kérdéskörét firtatta. Daubner Anna elmondta, megpróbálja a fast fashiont kiűzni az életéből. Két probléma van meglátása szerint az ilyen üzletekkel: károsítják a környezetet, többek között azért is, mert ezek a ruhák csak egy-két évig hordhatók, valamint az ilyen üzletek mellőzik az egyediséget. „Nem az a baj, ha valaki megvesz itt egy fehér pólót vagy farmert. Az a baj, ha valakinek csak ez van a ruhatárában és nem mer egyedien gondolkodni.”

Az Anna Daubner odafigyel az anyagok minőségére. „Ha valaki megvesz nálam valamit, akkor abba nagyon szeressen bele. Olyanok legyenek ezek a ruhadarabok, amikhez jó élmények köthetők és időről időre jó legyen újra elővenni őket. Legyenek beilleszthetők a ruhatárba, mert így szerethetővé vállnak ezek a darabok. ”

A nagy márkák a trendekre, a pillanatra építenek és csak az eladásra hajtanak. Ezzel szemben egy kis márka tervezője azt tervez, amit akar. „Sose akartam egy olyan márkát, ahol tízezreket gyártunk. Nekem az a fontos, hogy a márka különleges legyen, megmaradjon az esszencia.”

És hogy milyen a Daubner-kék? Oláh Anna, az Anna Amélie tervezője választotta Daubner Annának a színt, ami minden kollekcióba bekerül, egy nagyon felismerhető, kellemes árnyalat.

Kapcsolódók

Kimaradt?