Réka kismamablogja: Raggae róka, Eszes Jess és az áááááá!


-A A+

Néha csak ülök némán és figyelem, ahogy elhúz mellettem ezerrel a nem egészen kétévesem médiafogyasztási kultúrája. És meg kell állapítanom, hogy ami a gyermekem ilyen irányú ízlésének alakítását illeti, komoly vetélytársamnak érzem a YouTube nevezetű szolgáltatót. Sőt, be kell vallanom, gyakorta még alul is maradok a médiatermékek szelekcióját illetően.

Hiszen csak úgy árad és hömpölyög a sok kontrollálhatatlan szemét, amikor Lea kis kezével le-föl hadonászik a táblagép vagy a telefon érintőképernyőjén (mert persze, hogy a teljes leszoktatása csupán a „hiú ábránd, vak remény” szintjén maradt). Egy-egy dalocskát, filmecskét és más huncut egyebecskét darabonként nem egészen húsz másodpercig szokott megnézni, meghallgatni. És persze vannak olyanok, amiket sokkal többször is, mint ahogy azt szeretném…

Néha elszörnyülködök azon, hogy az érintőképernyő hogyan alakítja a gyermekem türelmét, amikor egyetlen pillanat alatt több dalocskát is gyorsan „elfogyaszt”. Hát, persze, hogy nincs türelme megvárni azt, hogy a hűtőszekrényből kivegyem a joghurtját. Na, de ne vesszünk el a fontos részletekben…Leának komoly preferenciái alakultak ki a dalokat, rajzfilmeket illetően. Ezeket naponta akár többször is meg akarja hallgatni, nézni, én meg már szinte falra mászok a blőd szövegektől és bárgyú ritmusoktól, amiket ezek felvonultatnak.

Ott van például a legfrissebb kedvenc, a Raggae róka, amelynek hagyján a jamaicai ritmusa, de az egyik szövegrész például így hangzik: „Rád vár Jamaica java és legszebb asszonya, raggae róka!” Hogy ez mitől „gyerekdal”, akkor sem fogom megtudni, ha még háromszor reinkarnálódom! Ráadásul, a dalhoz társított képsor is elég nehezen értelmezhető gyermekpedagógiai kontextusban, hiszen még némi melltartók is vannak benne (nem szégyelljük az illető ruhadarabot, mert látott már ilyet, azonban talán mégsem ez az, amit a gyermekem képességfejlesztése tekintetében előtérbe helyeznék). A pajkos dalocskából továbbá még azt is megtudjuk, hogy a rókában is doboghat raszta szív… Ezt hallgatva csak bambulok a gyermekre, hogy vajon mit is érthet belőle. Mindenesetre, ezzel a raggae rókával igen távol kerültünk attól a komolyzenei úttól, amelyen valamikor elindultunk (ugyancsak Lea kifejezett követelésére). Ez nem is volna gond, ha nem ilyen kétes értékű izékre fecsérelnénk a drága időnk „gyereknevelés” címszó alatt…A lányom másik abszolút kedvence, amelyre lassan a maradék hajam is kitépem, az az Eszes Jess és a huhogó bagoly története. Hadd ne legyek igazságtalan: ez a kis áltudományos rajzfilmsorozat, amelynek főszereplője Jess, az eszes macska, aki mindenféle feladványokat megold elmésen, némiképp az ő korosztályához illő termék. Lea kedvenc részében Jess azt fedezi fel, hogy mikor mondja a bagoly azt, hogy huhú-huhú-huhú, és hogy ez mindenképp éjszaka történik. Na mármost ezt meg lehet hallgatni (mert én csak ebben a formában fogyasztom) naponta kétszer, maximum háromszor. De amikor már tizenötödször is meg kell hallgatnom a bölcs bagoly huhogását, akkor lelki szemeim előtt Edvard Munch norvég szimbolista festő Sikoly című festménye jelenik meg és mélységesen azonosulni is tudok az ott ábrázolt, meghatározhatatlan nemű, eltorzult, láthatóan üvöltő emberalakkal, mert pont így érzem magam. Eközben Lea feszült figyelemmel nézi a kis oktondi történetet, olyan érdeklődéssel, mintha életében először szembesülne vele.

Szóval, egyelőre a műélvezetet nagyon különböző módon értelmezzük és bizonyára ez még sokáig így is lesz. Persze, értem én, hogy nem a Gryllus-fivérekből, Halász Juditból és Palya Beából áll a világ (ezeket is szereti, de már agyonhallgatta), azonban minden látszat ellenére, az anyai türelemnek is van egy határa. Nálam az igéző, melltartók között bujkáló, közben meg raggaező róka és az igencsak magas intelligenciájú csacska macska kapargatja azt a bizonyos érzékeny felső határvonalat. Mert, hál’ istennek, egyelőre az undorító géphangon mormolászó, letolt gatyás, zöld gumimacit sikerült kinyírnunk a repertoárból. Ennek láttán korábban több különböző horrorisztikus halálnemet is el tudtam képzelni, a kitalálójával szoros összefüggésbe hozva…

No, de a jelenlegi helyzeten még az sem sokat segítene, ha elpakolnám valahová „véletlenül” a táblagép tápkábelét, mert tartok attól, hogy Lea úgyis megtalálja a módját annak, hogy kedvenceihez hozzáférjen. (Ezeket a módszereket most inkább nem sorolom fel…)

Marad tehát a szapora fohász és gyorsfogyasztott ima, anyai lelkem mélyén pedig az áááááááááááááááááááááá!

Amikor egy nő anya lesz, akkor – bármivel is foglalkozott azelőtt – legfőbb ismérve az lesz, hogy ő „ikszipszilonkának” az anyukája. Lehet ez ellen lázadni, egyet nem érteni az új helyzettel, olykor egyenesen szabadkozni, de a lényeg lényeg marad: az anyaság nemcsak az ember agyát alakítja át, hanem a társadalmi szerepét is „újraszabja”.  Én ebben a szerepben leginkább sütkérezni szeretek, de nem titkolom el azt sem, amikor néha kilépek belőle egy-egy gondolatsor erejéig. Ezekben az írásokban gyermekről, nőiségről, anyai sikerekről és kudarcokról is szólok kendőzetlenül. Mert csak úgy érdemes…
HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X