Mi legyen a karácsonyfával? Kilenc tipp az újrahasznosításhoz

A hagyomány szerint vízkeresztkor kell leszedni a karácsonyfát, ekkor ér véget a karácsonyi időszak, és veszi kezdetét a farsang. A műfenyőket ilyenkor egyszerűen eltesszük, de mi legyen a vágott fenyőfákkal? Hogy az egykor jobb napokat látott karácsonyfából ne legyen kukák mellett árválkodó fenyő, mutatunk néhány ötletet.

  • Vigyük vissza! A megvásárolt vágott fenyőfákat az ünnepek után néhány nagyáruház (például a Carrefour, Leroy Merlin) bizonyos feltételek mellett kevés összegért (vásárlási utalvánnyal) ugyan, de visszavásárolja. Ha tehetjük, vigyük vissza, de szállításkor tekerjünk köré egy műanyag zacskót vagy kukazsákot, hogy a tűlevelek ne az autó csomagtartójába hulljanak.
  • Madáretető. Ha van kertünk, vigyük ki a levitézlett fenyőfát és rögzítsük valamihez. Aggassunk rá madáreleséget, gyümölcsszeleteket, szalonnakockákat. Így búvóhelyet és élelmet biztosítunk a madaraknak.
  • Komposztáljunk! A fenyőfát megfelelő aprítás után a tűlevelekkel együtt komposztálhatjuk is. Időigényes, de környezetkímélő megoldás.
  • Savanyítsuk a talajt! Néhány növény, mint a rododendron, hortenzia, begónia, liliomfa, japán kamélia a savanyú talajt kedveli. A fenyőfa tűleveleit szórjuk a növények köré, így savanyíthatjuk a talajt.  
  • Mulcs. Készíthetünk a tűlevelekből talajtakarót, mulcsot, ami késlelteti a talaj száradását, melegíti a talajt és vízmegtartó. Tegyük fagyérzékeny növények köré, ez megvédi őket. A tűlevelekből, fakéregből, ágakból készült keverékkel leszórhatjuk kertünk sárosabb részeit is.
  • Fogas. A lecsupaszított, levágott, vastagabb ágakat fúrjuk fel egy deszkára, kedvünk szerint fessük le és tegyük ki. Máris ráakaszthatjuk kedvenc ruhadarabjainkat.
  • Bögretartó. A fogashoz hasonlóan itt is le kell csupaszítani a törzset és az ágakat, amiket méretre vágva bögretartóként használhatunk. Hogy az elkészült bögrefa meg tudja tartani a csészéket, például virágcserépbe helyezve, földdel, kavicsokkal rögzíthetjük a fát.
  • Poháralátét és díszek. A fenyő törzsének felszeletelt és lecsiszolt korongjaiból készíthetünk pohár- és tányéralátétet, ajtó- és karácsonyfadíszeket, amit ízlés szerint tovább díszíthetünk.
  • Illatzsák. Gyűjtsük össze a tűleveleket, tegyük egy kis tasakba, pakoljunk mellé fahéjrudat, szegfűszeget, szárított narancsszeleteket és készen is van a becsomagolt karácsonyi illat.

Kapcsolódók

Kimaradt?