„Csak a lányok sírnak” – íme 3 mondat, amit kerüljön, ha fiúgyereke van

Nem mindegy, milyen mondatokkal bombázzák gyermekeiket a szülők, mert azok befolyásolják a csemeték személyiségfejlődését, akár dicsérő szavakként, akár szidásként fogalmazódnak meg. A fiúgyerekekbe gyakran „beleverik” a „katonadolog”, vagy a „fiúk nem sírnak" elveket, nem törődve a szavak következményeivel: a férfiak többsége ezeknek köszönhetően nem tudja kifejezni az érzelmeit, vágyait, fájdalmait, sérelmeit, csalódásait, írja a femina.hu portál. 

Szülőként érdemes már a kezdetektől odafigyelni a fiúkkal való kommunikációra, hiszen vannak olyan berögzült, régmúltról hozott mondatok, amelyek gyakori hangoztatásával törést okozhatnak a fiúk személyiségfejlődésében.

"Hagyd abba a sírást, csak a kislányok sírnak!"

Ha a gyerek nem akarja abbahagyni az üvöltést, a szülő gyakran fegyelmezi a "hagyd abba a sírást, csak a lányok sírnak" mondattal. Ez a fajta szülői magatartás azt a szemléletet kényszerítheti a gyerekre, hogy soha, semmilyen körülmények között nem szabad sírnia, neki mint férfinak erősnek kell látszania, és ha vannak is érzései, azokat fojtsa el. Ez a fajta szellemiség nemcsak az önbecsülését dönti romokba, de felnőtt korában képtelenné válhat egy komoly párkapcsolat kialakítására is.

Hogyan mutatná ki később azt, ha valami baj van, ha most sem adhatja tudtára a környezetének? A csecsemők is sírással jelzik azt, ha éhesek, ha álmosak, vagy ha épp fáj a pocakjuk. A sírás oldja a feszültséget, segít kitisztítani az elmét, egyfajta védekezőmechanizmus, mely nemcsak a lányoknak, de a fiúknak is jár.

"Fiú létedre ügyesebb is lehetnél"

"A lányok csak babáznak, a fiúk viszont vagányak, jól fociznak, ügyesebbek a sportokban" – a nemek közti különbségeket már kgyermekkorban megtanítják az fiúknak és a lányoknak: a szülők folyton azt hangoztatják, hogy a fiúknak sokkal ügyesebbnek, rátermettebbnek, okosabbnak, erősebbnek kell lenniük a lányoknál, nem véletlen, hogy őket nevezik az erősebbik nemnek. Viszont ha egy fiú ügyetlen a sportokban, lassan fut, vagy nem tud összerakni egy legóautót, rögtön megbélyegzik, és az ilyen kártékony mondatokkal próbálják tudat alatt arra ösztönözni, hogy szedje össze magát, miközben az önbecsülését is a porba tiporják.

A gyermeket támogatni kell abban, ami érdekli őt, és amiben a szülők úgy érzik, hogy erős, még ha ez azt is jelenti, hogy a foci helyett például zongoraórára járatják. 

"Majd a tesód kiporszívózza a szobát”

A házimunka terén a szülő hajlamos bizonyos tekintetben többet várni el a lánygyermektől, mint a fiútól, mondván, a lánynak, ha egyszer felnő, és férjhez megy, vezetnie kell a háztartást, a fiúnak meg majd úgyis lesz egy felesége, aki ugyanezt teszi majd. A házimunka tipikusan olyan terep, ahol a fiúgyermektől sokszor legfeljebb annyi az elvárás, hogy a saját szobáját egyedül kitakarítsa, míg a lányok az édesanyjuk mellett megtanulhatnak főzni, sütni, mosni és vasalni.

Pedig az óvodáskorú kisfiúk is szívesen segítenek az anyukájuknak, keverik a tésztát a süteményhez, kipakolják a mosógépből a frissen mosott ruhákat, nagyobb korban még a porszívóval is megbirkóznak, ha kell. Szülőként érdemes hagyni, hogy a gyermek kipróbálja magát a nőiesnek kikiáltott tevékenységekben is, így sosem lesz kiszolgáltatott helyzetben, és a jég hátán is megél majd.

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?